Új vatikáni dokumentum vizsgálja a hit továbbadásának mai nehézségeit

A vatikáni Hittani Dikasztérium csütörtökön közzétette a „Venite ad Me – Megfontolások a hit továbbadásáról a korszakváltás idején” című dokumentumot, amely várhatóan az utolsó azok közül, amelyeket a néhai Ferenc pápa rendelt meg a dikasztériumtól.

A XIV. Leó pápa által augusztus 21-én jóváhagyott szöveg nyolc fejezetből és 144 pontból áll, és Víctor Manuel Fernández bíborosnak, a Hittani Dikasztérium prefektusának aláírását viseli.

Nem „tanbeli jegyzetként”, hanem több nemzeti püspöki konferencia észrevételeire és hozzájárulásaira épülő „megfontolások” gyűjteményeként jelenik meg.

A dokumentum szerint a hit továbbadásának ma számos nehézséggel kell szembenéznie, köztük a szekularizáció és az individualizmus terjedésével.

„El kell ismerni, hogy nemcsak a hit továbbadása van válságban, hanem az emberi személynek és alapvető értékeinek egy bizonyos szemlélete is – az a szemlélet, amely éppen az evangéliumban találta meg beteljesedését” – olvasható a szövegben.

„A modernitás válsága, amely e korszakváltás jellegzetessége, így hozzájárult egy olyan új kultúra kialakulásához, amely versenyhelyzetbe került a hit továbbadásának hagyományos struktúráival.”

Találkozás az Úr Jézussal

A szöveg szerint „a keresztény tapasztalat szíve” az „Úr Jézussal való találkozás, amely kapcsolatba hoz bennünket az isteni szeretet igazi világosságával, megóv attól, hogy eltévedjünk a sötétségben, és elvezet az életre. Éppen ebben az értelemben beszélhetünk a »hit világosságáról«.”

„A hit továbbadása – fogalmaz a dokumentum – végső alapját Isten kezdeményezésében találja meg: ő Krisztusban kinyilatkoztatta arcát, és az apostolokra bízta az evangélium minden népnek való hirdetését. Ez a küldetés azonban nem ért véget az apostoli igehirdetéssel, hanem az Egyház által tovább folytatódik a történelemben.”

A dokumentum felidézi XVI. Benedek pápa szavait is, aki egy 2007-es homíliájában megerősítette: „az Úr tanítványai közösségének evangelizáló küldetésében a leghitelesebb erő továbbra is a vonzás ereje”.

A család és az egyházi közösség szerepe

A továbbadásban központi szerepet tölt be a család, „a hit továbbadásának első és leglényegesebb helye”. A dokumentum szerint a család „az az elsődleges közeg, amelyben a hit egyik nemzedékről a másikra szállt”.

A családtól az út az egyházi közösséghez vezet: „Amit az ember a szüleitől kapott – vagyis a Jézusba vetett hit tanúságtételét, aki teljesen feltárta Isten végtelen szeretetének arcát, megszabadítva az embert a sötétségtől, és megnyitva őt az élet igazi világosságára –, az az Egyházban találja meg azokat az eszközöket és lehetőségeket, amelyek által világlátásának vezérelvévé válhat” – írja a szöveg.

A dokumentum hozzáteszi: „A katekézis, a szentségek ünneplése, a közösségi életben való tevékeny részvételt elősegítő különböző terek – amint azt a jelenlegi szinodális út is javasolja –, a leghátrányosabb helyzetűek iránti elköteleződés és az Úr házában való vasárnapi összegyülekezés révén jutunk el a hitnek ahhoz az érettségéhez, amely végső soron azt jelenti, hogy mindent »Jézus szemével« látunk.”

Korunkban is vannak, akik megtérnek vagy visszatérnek a katolikus hit gyakorlásához; ugyanakkor „ezzel párhuzamosan nehézséget jelent a neofiták [az új katolikusok] kitartása is, akik gyakran röviddel a keresztség felvétele után visszatérnek a gyakorlati közömbösség állapotába” – áll a dokumentumban. A dikasztérium ezért arra figyelmeztet: újra fel kell fedezni „a közösség jelentőségét az új hívek befogadásában és kísérésében”.

Új technológiák és ideológia

Az új digitális technológiákról és a mesterséges intelligenciáról szólva a dokumentum szerint „a hitre szóló meghívás könnyen testetlenné, a konkrét élettől elszakadttá válhat, vagy hangos kisebbségek által népszerűsített ideológiákhoz kapcsolódhat. Ez magának a hitnek vagy a lelkiismeretnek a torzulásához vezethet, illetve arra késztetheti az embereket, hogy úgynevezett »barkácshit«-et alakítsanak ki, amelyet az Egyház tanítása helyett saját ízlésük és kedvteléseik formálnak.”

Ugyanakkor ez a helyzet az evangelizáció új távlatait nyitja meg, és a dikasztérium szerint alapvető feladattá teszi, hogy „a hitet a »kérügmából« kiindulva adjuk tovább”.

„Egészen természetesnek tűnik, hogy a hívők az evangélium hirdetésének megújult korszakába lépjenek” – folytatódik a szöveg. Ezért „a keresztény közösségek határozott meghívást kapnak arra, hogy – alkalmas és alkalmatlan időben – előmozdítsák a »kérügma« hirdetésének megújulását”.

Liturgia

A dokumentum különös jelentőséget tulajdonít a liturgiának a hit továbbadásában: „Ha a keresztény igehirdetés szíve az Isten Krisztusban megnyilvánuló üdvözítő szeretetével való találkozás, akkor a liturgia az a kiváltságos hely, ahol ezt a misztériumot ünnepeljük és szentségi módon közvetítjük. Ezért központi szerepet tölt be a hit továbbadásában: az egyházi élet dobogó szíve, ahol a közösség Isten igéjéből és az örök élet kenyeréből táplálkozik.”

„E tekintetben túl kell lépnünk azon a leszűkítő szemléleten, amely a liturgiát az egyházi élet puszta rituális keretének tekinti. A liturgia ugyanis mindenekelőtt hittapasztalat, még mielőtt tanítás lenne: lehetővé teszi a híveknek, hogy mozdulatokban, szavakban, csendekben és jelképekben vegyenek részt, és így élő módon tapasztalják meg Krisztus misztériumát” – folytatja a dokumentum.

A szöveg továbbá hangsúlyozza: különös gondot kell fordítani arra, hogy minden egyházmegyében mind a hívek, mind a hívő közösséghez közeledők vagy oda visszatérők találkozhassanak a katolikus egyház hagyományában jelen lévő különböző liturgikus lelkiségekkel.

A hatályos liturgikus előírások tiszteletben tartása mellett a lelkipásztoroknak úgy kell megbecsülniük a katolikus liturgikus örökség gazdagságát, hogy megszólítsák nyájuk különböző érzékenységű tagjait. „A keresztény közösség a rituális gyakorlatokon keresztül növekszik és épül, és ebben az Egyház gazdag lelki öröksége értékes és kimeríthetetlen erőforrás” – áll a dokumentumban.

Inkulturáció

A dokumentum végül az inkulturációról is szól. Fontos emlékeztetni arra – fogalmaz –, „hogy a hit inkulturációja továbbadásának szükséges lépése, hiszen az evangéliumi üzenetet érthetővé kell tenni azok számára, akiknek értékei és fogalmi kategóriái nem esnek teljesen egybe azzal a hellenisztikus-sémi közeggel, amelyben a bibliai szöveg eredetileg megfogalmazódott”.

„Ahol a hit eléri egy nép kulturális gyökereit és kifejezésformáit, ott továbbadása valóban könnyebbé és gyümölcsözőbbé válik” – olvasható a szövegben.

Ez az írás először az ACI Stampa felületén jelent meg. Magyar fordítását és átdolgozását az EWTN magyar nyelvű szerkesztősége készítette.