Nagy Szent Leó: a pápa, aki tisztázta Krisztus emberségét és istenségét

Az elmúlt két évezred során a Katolikus Egyház mindössze 38 szentnek adományozta az „egyháztanító” címet; közülük az egyiket ma, november 10-én ünnepeljük: Nagy Szent Leót, Róma 45. püspökét.

I. Leó pápa, aki az első pápa volt, akire halála után „Nagy”-ként emlékeztek, 440-ben kezdte pápaságát, és 461-ben bekövetkezett haláláig szolgált. Pontifikátusa idején azon dolgozott, hogy tisztázza a Krisztus emberi és isteni természetével kapcsolatos tanításokat.

A pápa „teológus pápa volt, de kiemelkedő püspökként is ismert” – mondta az EWTN Newsnak Thomas Clemmons, a The Catholic University of America egyháztörténet-professzora, hozzátéve, hogy „ritkák a teológus pápák”.

Szent Leó pápasága kilenc évvel az efezusi zsinat után kezdődött, amely elítélte Nesztorioszt és a nesztorianizmus eretnekségét, ami Nesztoriosz sok követőjét szakadásba vitte. Az eretnekség elvetette Krisztus emberi és isteni természetének szoros egységét, valamint Mária „Theotokosz”, vagyis Istenszülő címét, azt állítva, hogy Mária csak Krisztus emberi természetét szülte meg.

A nesztoriánus szakadásból újabb krisztológiai konfliktusok fakadtak Krisztus embersége és istensége közötti kapcsolatról. Nesztoriosz ellenfele, Eutükhész az ellenkező irányban ment túl messzire, amikor azt állította, hogy Krisztus emberi és isteni természete egyetlen természetté olvadt össze. Eutükhész szerint emberi természete „úgy oldódott fel, mint egy csepp méz a tengerben”.

Clemmons szerint ez az eretnek értelmezés Krisztust „egy harmadik dologgá”, vagy „egyfajta szörnyeteggé” tette, a Krisztusról mint „egy Személyről”, aki „teljes és valóságos emberséggel, valamint teljes és valóságos istenséggel” rendelkezik, vallott katolikus felfogás helyett.

Eutükhész tévedésének leküzdésére Leó pápa levelet írt I. Flavianusznak, Konstantinápoly érsekének, amely tisztázta Krisztus különálló emberi és különálló isteni természetének hüposztatikus egységét. A levél, amely „Leó tomusza” néven vált ismertté, a pápa leghíresebb műve, és előkészítette a terepet a krisztológiai tanítások 451-es khalkédóni zsinaton való meghatározásához.

„Mindkét természet veszteség nélkül megőrzi sajátos jellegét: és amint Isten alakja nem szüntette meg a szolga alakját, úgy a szolga alakja sem csorbította Isten alakját” – írta Leó pápa a levélben.

„Az Úr anyjától természetet kapott, nem romlottságot: és az Úr Jézus Krisztusban, aki a Szűz méhéből született, születésének csodálatossága nem teszi természetét a miénktől különbözővé” – folytatta a levél. „Mert aki igaz Isten, igaz ember is: és ebben az egységben nincs hazugság, mivel az emberség alázata és az istenség magasztossága egyaránt ott találkozik.”

Amikor levelében Krisztus emberi természetének teljességét hangsúlyozza, Leó a Szentírásban felsorolt Krisztus-nemzetségre, valamint emberi tapasztalataira – különösen szenvedésére és kereszthalálára – hivatkozik: „[Eutükhész] ne tagadja, hogy [Krisztus] a miénkhez hasonló testtel rendelkező ember, hiszen elismeri, hogy [Krisztus] képes volt szenvedni: mert valódi testének tagadása egyúttal testi szenvedésének tagadása is.”

Leó, amikor Krisztus isteni természetének teljességét hangsúlyozta, a Hitvallás szavait emelte ki, és ezt mondta: „Nemcsak Istenről hisszük, hogy mindenható és Atya, hanem a Fiúról is megmutatkozik, hogy vele egylényegűen örökkévaló, semmiben sem különbözik az Atyától, mert Isten az Istentől, Mindenható a Mindenhatótól, és mivel az Örökkévalótól született, vele együtt örökkévaló.”

A pápa érvelését olyan szentírási idézetekkel támasztotta alá, amelyek Krisztus isteni természetének teljességére és emberi természetének teljességére mutatnak rá.

„Éhezni és szomjazni, elfáradni és aludni nyilvánvalóan emberi” – mondta Leó. „Ám ötezer embert jóllakatni öt kenyérrel, és az asszonynak Szamáriában élő vizet adni, amelynek kortyai megóvhatják az ivót attól, hogy valaha is újra megszomjazzon, a tenger felszínén járni nem süllyedő lábakkal, és a szelek megdorgálásával lecsendesíteni a hullámok feltámadását, kétség nélkül isteni.”

Clemmons „egyszerű és világos szövegként” méltatta Leó tomuszát, amely „ma is nagyon olvasmányos és nagyon tanulságos”, még több mint 1500 évvel később is.

A levelet azonban akkoriban ellenségesen fogadták Eutükhész konstantinápolyi álláspontjának támogatói: „[A levelet] odaküldték, felolvasták, és elutasították” – mondta Clemmons. II. Theodosius császár 449-ben összehívta a hamis második efezusi zsinatot, amely elutasította Szent Leó levelét és védelmébe vette Eutükhészt. Eutükhész támogatói brutálisan bántalmazták I. Flavianusz érseket, mert védelmezte Szent Leó álláspontját, letették hivatalából, és száműzetésbe küldték. Sérüléseibe belehalt.

Szent Leó a zsinatot „Latrociniumnak”, vagyis „rablózsinatnak” nevezte, és 451-ben az Egyház összehívta a khalkédóni zsinatot, amely világosan meghatározta Krisztus emberi és isteni természetének hüposztatikus egységét, és elutasította a második efezusi zsinatot.

A khalkédóni zsinat dokumentumai hivatkoznak Leó levelére, és megerősítik a Krisztus két természetéről szóló tanítását, kijelentve, hogy Krisztust „két természetben kell megvallani, összeelegyítetlenül, változhatatlanul, oszthatatlanul, elválaszthatatlanul [egyesülve] … anélkül, hogy az ilyen egység megszüntetné a természetek közötti különbséget”.

XVI. Benedek pápa egy 2008-as általános kihallgatáson Nagy Szent Leót az Egyház történetének egyik legnagyobb pápájaként említette.

„Amint azt a hagyomány által hamarosan neki tulajdonított melléknév is jelzi, valóban azon legnagyobb pápák egyike volt, akik megtisztelték a római széket, és igen jelentősen hozzájárultak tekintélyének és presztízsének megerősítéséhez” – mondta Benedek.

Ez az írás először 2023. november 10-én jelent meg, és 2026. november 10-én frissítették.