Hogyan állt ellen egy litván bíboros a szovjet üldöztetésnek a KGB börtöncellájából

Egy új litvániai életrajz meséli el Sigitas Tamkevičius bíboros, jezsuita rendtag életét, aki a szovjet vallásüldözés elleni katolikus ellenállás meghatározó alakja volt. Részletesen beszámol a titokban terjesztett, A litván Katolikus Egyház Krónikája című kiadvány szerkesztőjeként végzett munkájáról és a KGB általi későbbi bebörtönzéséről.

Regina Statkuvienė újságíró által írt, a DONUM Alapítvány által kiadott „Az oltár fényében” című könyv a közelmúltban készült interjúkra támaszkodik, amelyeket Tamkevičiusszal készített. A mű tartalmaz leveleket és naplóbejegyzéseket, valamint beszámolókat gyermekkorról, papként eltöltött időszakról, titkos tevékenységekről, börtönéveiről, száműzetésről és későbbi püspöki szolgálatról.

Tamkevičiust 1983-ban tartóztatták le, és hat év szigorított munkatáborra, majd további négy év szibériai száműzetésre ítélték.

Története bepillantást nyújt a katolikusok tapasztalataiba, akik ellenálltak a Szovjetunió vallási életet ellehetetlenítő és állami ateizmust ráerőltető törekvéseinek.

Sigitas Tamkevičius 1959-ben, miközben a szovjet hadsereg katonájaként Khostában (Oroszországban) szolgált, állt fényképhez. | Fotó: Sigitas Tamkevičius bíboros jóvoltából

Katolikus ellenállás a szovjetek által megszállt Litvániában

Tamkevičius 1972-ben alapította a "Lietuvos katalikų bažnyčios kronika" („A litván Katolikus Egyház Krónikája”, rövidítve LKB Kronika) című szamizdatkiadványt, amely dokumentálta a vallási üldözést és az emberi jogi visszaéléseket a szovjet megszállás alatt álló Litvániában.

A Kronika rögzítette az egyházi személyek és hívők letartóztatásait és kihallgatásait, az egyházi vagyon elkobzását, a vallási gyakorlat korlátozását, továbbá a szovjet hatóságok egyházba való beszivárgási kísérleteit. Szigorúan tényszerű jegyzéket közölt az emberi jogi jogsértésekről; nem irodalmi magazin vagy teológiai kommentárok fóruma volt.

A jelentéseket titokban gépelték és sokszorosították; a példányokat nyugati diplomatáknak és moszkvai külföldi újságíróknak csempészték. Az aktivisták gyakran mikrofilmezve rejtették el az oldalakat olyan hétköznapi tárgyakban, mint könyvborítók vagy zseblámpák.

Nyugaton az anyagot lefordították és nemzetközileg terjesztették, többek között a Vatikáni Rádió és a Szabad Európa Rádió közvetítésével, közvetlenül megcáfolva a szovjet állításokat, hogy a vasfüggöny mögött vallásszabadság létezne.

Sigitas Tamkevičius (balról az első) szeminarista társaival állt fényképhez 1962 májusában pappá szentelése alkalmából. | Fotó: Sigitas Tamkevičius bíboros jóvoltából

A könyv előszavában Petar Rajič érsek, a Pápai Háztartás jelenlegi prefektusa és egykori litvániai apostoli nuncius Tamkevičiust a szovjet korszak egyik legkiemelkedőbb tanújaként jellemezte.

„Minden katolikusnak, aki szereti az Egyházat, el kell olvasnia a Krónikát” – írta Rajič. A kiadványt a litván nép Krisztus keresztjének győzelmében gyökerező lelki ereje és ellenállása tanúságtételének nevezte, amely a mai katolikusoknak és a jövő nemzedékeknek is tanulságul szolgál.

Letartóztatás és KGB-kihallgatás

A Kronika nemcsak a világ előtt tárta fel a szovjet vallásüldözést, hanem erősítette a földalatti katolikus ellenállást Litvánián belül is. Ennek következtében a KGB fokozta az erőfeszítéseket a kiadvány készítésében és terjesztésében részt vevők felderítésére és elnyomására.

Sigitas Tamkevičius bíboros a litvániai Simnas templomának oltárában lévő rejtekhelyet nyitja ki 2021-ben, ahol egykor a titokban terjesztett A litván Katolikus Egyház Krónikájának példányait rejtette el. | Fotó: Jūratė Tamošiūnytė-Karašauskienė

Tamkevičius nyíltan prédikált az állami ateizmus ellen, és szembeszállt az Egyházra kényszerített szovjet korlátozásokkal, ezért a katolikus ellenállási mozgalom egyik közismert alakjának tekintették.

A szovjet hatóságok végül 1983 májusában tartóztatták le Tamkevičiust az „antiszovjet agitáció és propaganda” vádjával. Miután hat hónapot előzetes letartóztatásban töltött a KGB vilniusi elkülönítő börtönében, 1983 decemberében hat év szigorított munkatáborra ítélték az Urálban, majd további négy év szibériai száműzetésre.

Tamkevičius visszaemlékezése szerint fogva tartása alatt a KGB kihallgatói pszichológiai nyomást gyakoroltak rá. Egy alkalommal az egyik kihallgató teát és kekszet kínált neki. A tea megivása után, körülbelül délután 2 órakor, hirtelen erős szédülés fogta el.

A következő világos emléke órákkal későbbről származott, amikor kihallgatója dühtől fűtve kérdőre vonta egy titkos papnevelde dokumentuma ügyében. Ekkor közölték vele, hogy már este 10 óra van. „Csak akkor értettem meg, hogy a tea elfogyasztása után elvesztettem az eszméletemet” – idézte fel.

Tamkevičius úgy gondolja, elkábították, hogy információkat szedjenek ki belőle, de a kísérlet sikertelen volt. „Látva a kihallgató haragját, megértettem, hogy semmit sem tudott kihúzni belőlem” – mondta.

Élet a munkatáborban

Tamkevičius visszaemlékezése szerint első feladata a munkatáborban a krumplihámozás volt. „Minden krumplit szinte jéghideg vízből kellett kivennem” – idézte fel. Félt, hogy hat évig tartó ilyen munka megbetegíti, de két hét után áthelyezték egy fémmegmunkáló műhelybe, ahol esztergákról kellett fémszilánkokat gyűjtenie és edényekbe szállítania.

A rabok naponta nyolc órát dolgoztak, és további nyolc órájuk volt alvásra. Az étel szegényes volt, főként „híg levesekből és vizes kásából” állt. Később, 1985-ben, amikor Mihail Gorbacsov került hatalomra, Tamkevičiust a tábor konyhájára helyezték, ahol reggel négykor kellett kelnie, hogy elkészítse a reggelit.

A hozzávalók gyakran rosszul voltak tárolva. A halat például erősen sózva, éveken át tárolták. Megtanulta, hogy amit lehet, ki kell hozni belőle, így a halat egész éjszaka áztatta, majd külön kisütötte, hogy a rabok ehetőbb ételt kapjanak.

Több mint öt év fogság alatt Tamkevičiust hétszer szállították át őrizet alatt, és a tizenévesektől a gyilkosokig sokféle fogollyal találkozott. A tapasztalatok az emberi természetről és az erkölcsi törvény elhagyásának következményeiről való elmélkedésre indították.

„Isten nélküli élet, a tízparancsolat nélkül, szeretet nélkül” – írta, leírva az önzést, kevélységet, bujaságot és kapzsiságot, amelyek nagyban jellemezték a börtönéletet. Elmélkedései végül saját fogságára és hivatására irányultak.

„Uram, mi vitt engem rácsok és szögesdrót mögé?” – kérdezte. „Az egyház ügyei? Igen. Az emberek erkölcsi életéért való aggódás? Igen. A lelkiismeretem szerinti élet? Igen. Köszönöm, Uram, hogy a válasz 'igen' volt.” Tamkevičius számára a fogság végső soron annak következménye volt, hogy nem volt hajlandó kompromisszumot kötni hitében a kommunista elnyomás ellenében.

Tamkevičius püspök fiataloknak beszél, akik találkozni gyűltek össze II. János Pál pápával a litvániai Kaunas Darius és Girėnas Stadionjában, 1993 szeptemberében. | Fotó: Sigitas Tamkevičius bíboros jóvoltából

Üldöztetésből szabadságba

Tamkevičius 1988-ban szabadult, amikor a szovjet elnyomás kezdett enyhülni. Visszatért Litvániába, amely ekkor már az 1990. március 11-én helyreállított függetlenség felé haladt.

Tamkevičius története első kézből ad beszámolót a kommunizmus alatti hitvédelem áldozatairól és a hétköznapi hívők szerepéről az egyház megőrzésében a több évtizedes üldöztetés idején.