Az érsekség szerint a szentmisén a Miatyánk alatt ne fogják meg egymás kezét, és ne emeljék fel kezüket

Az oregoni Portlandi Érsekség arra kérte a világi híveket, hogy az érsekségben bemutatott szentmiséken a Miatyánk imádság alatt tartózkodjanak egymás kezének megfogásától vagy kezeik felemelésétől.

Bár a katolikus liturgia a katolikus plébániákon meglehetősen egységes, egyes szentmisére járók az „orans” imatartásban felemelik a kezüket, vagy a Miatyánk alatt megfogják egymás kezét, míg mások nem. A Portlandi Érsekség hivatalos útmutatásban kérte a világi híveket, hogy egyiktől is tartózkodjanak.

„Az elmúlt néhány évtizedben némi zavart okozott, hogy a világi híveknek ki kell-e tárniuk vagy fel kell-e emelniük a kezüket (sőt, mások kezét is megfogva), amikor a szentmisében a paphoz hasonlóan a Miatyánkot imádkozzák” – állt a Portlandi Érsekség Divine Worship Newsletter című hírlevelének 2026. novemberi számában közzétett közleményben.

„Sem a szentmisén segédkező diakónusok, sem a világi hívek nem kapnak soha utasítást arra, hogy ezt a testtartást használják” – folytatódott a közlemény. „Ez a papot megillető liturgikus testtartás. Amikor a pap ezt a testtartást használja, a nép nevében imádkozik.”

Döntésének meghozatalakor az érsekség a liturgikus normákra vonatkozó különböző egyházi dokumentumokra és útmutatásokra hivatkozott.

Az érsekség hivatkozott a Római Misekönyv Általános Rendelkezése (GIRM) című, a liturgiáról szóló alapvető vatikáni dokumentumra.

„Bár a GIRM kifejezetten nem tiltja meg a világi híveknek az orans testtartás használatát a Miatyánk alatt, útmutatást ad arra vonatkozóan, miért nem kellene a világi híveknek ezt a testtartást használniuk” – olvasható a közleményben. „Valahányszor a GIRM az előírásokban a kezek kitárásáról rendelkezik, mindig kifejezetten a papra vonatkozik, akár a főcelebránsról, akár koncelebránsokról van szó.”

Az érsekség a II. vatikáni zsinat dokumentumaiban adott útmutatásokra is hivatkozott.

„Továbbá a II. vatikáni zsinatnak a szent liturgiáról szóló konstitúciója, a Sacrosanctum Concilium kimondja, hogy »senki másnak, még papnak sem szabad önhatalmúlag bármit is hozzátennie, elvennie vagy megváltoztatnia a liturgiában«. (SC 22.3)” – folytatta az érsekség. „Mivel a GIRM igen egyértelműen előírja, hogy a papnak a GIRM (152) szerint ki kell tárnia a kezét, amikor a Miatyánkot imádkozza, a diakónusok vagy a világiak kezeinek kitárása a liturgia kiegészítését jelentené.”

Az érsekség az Egyház irányadó jogrendszerére, az Egyházi Törvénykönyvre is hivatkozott.

„Az Egyház további útmutatást ad ebben a kérdésben. Az Egyházi Törvénykönyv (CIC) 907. kánonja kimondja: »Az eucharisztikus ünneplésben a diakónusoknak és a világiaknak nem szabad imákat, különösen pedig eucharisztikus imát mondaniuk, vagy olyan cselekményeket végezniük, amelyek a miséző pap sajátjai«” – áll a dokumentumban.

Végül az érsekség az 1970-es új Római Misekönyvet megelőző hagyományra hivatkozott.

„Az 1970-es új Római Misekönyv előtt a liturgia részeként csak a pap imádkozta a Miatyánkot, és miközben a nép nevében imádkozott, kitárta a kezét. Sem az 1970-es Római Misekönyv, sem a II. vatikáni zsinat dokumentumai nem jelezték, hogy a Miatyánk alatt változás történne a testtartásban.”

Honnan ered az „orans” testtartás?

A katolikus liturgiában a pap az „orans” testtartást annak jeleként veszi fel, hogy a nép nevében imádkozik.

Ez a testtartás a legtöbb ókori vallásban elterjedt volt. A kereszténységben az egész Szentírásban látható, emlékezetesen a Kivonulás könyvének 17. fejezetében, amikor Mózes felemeli a kezét az Amálek elleni csata során. Amíg felemelve tartja a kezét, az izraeliták győznek, de amikor leereszti, veszíteni kezdenek a csatában.

Ez a testtartás néhány zsoltárban és az Újszövetségben is látható. Az „orans” imatartást a korai keresztény művészet is ábrázolja, többek között a katakombákban.