Vance alelnök az EWTN-nek: „Isten követei vagyunk a földön”

JD Vance alelnök október 22-én az EWTN News „The World Over with Raymond Arroyo” című műsorában arról beszélt Raymond Arroyónak, hogy Isten arra hívja a keresztényeket: „legyenek alázatosak a bizonytalansággal szemben”. Hozzátette: a hit útján járó keresztények gyakran „kettőt lépnek Jézus felé, egyet pedig hátra”, mielőtt elérkeznek Krisztushoz.

Vance az átfogó interjúban politikáról, bevándorlásról, gazdaságról és hitről is beszélgetett Arroyóval.

Az alelnök különösen nyíltan beszél saját hitbeli útjáról, amely az Appalache-hegység protestáns gyülekezeteiben kezdődött, és végül a katolikus egyházhoz vezette. Gyermekkorában keresztény templomokba járt, később azonban vonzani kezdte a katolicizmus „gyönyörű, ősi Egyháza”, ahogyan azt júniusban megfogalmazta.

Arroyóval beszélgetve Vance felidézett egy vallási élményt: nagyanyja temetéséről hazafelé hegyi utakon vezetett, és kis híján lesodródott az útról.

„És éppen abban a pillanatban, amikor arra gondoltam, hogy most mindjárt lezuhanok a hegyoldalon, az autó egyszerűen teljesen nyugodtan megállt” – mondta. „Mintha Isten rátette volna a kezét arra az autóra, és megállította volna.”

Az élmény „nem hagyott nyugodni” – mondta Vance, aki úgy írta le a történteket, mint amikor „kinyílik egy ajtó”.

„Végső soron Isten követei vagyunk itt a földön” – fogalmazott, és a „jót cselekvő” keresztények „erőteljes” tanúságtételéről beszélt.

Arroyo és Vance több más témát is érintett az interjúban, köztük a Franciaországban zajló zavargásokat és rendbontásokat.

„Nem hiszem, hogy beszélhetünk a Franciaországban történtekről anélkül, hogy elismernénk a migráció szerepét” – mondta Vance. „Azok a környékek ugyanis, ahol a legsúlyosabb erőszakot, a leghevesebb indulatkitöréseket, e gyönyörű történelmi épületek felgyújtását látjuk, gyakran rendkívül nagy bevándorló népességű városrészek.”

A nyugati társadalmak „szeretnék befogadóan fogadni az embereket” – mondta az alelnök. Ugyanakkor feltette a kérdést: „Amikor beengedünk valakit az országunkba, kulturálisan összeegyeztethető-e velünk? Hajlandó-e beilleszkedni a nyugati értékrendbe és a nyugati társadalomba?”

Amikor az Egyház vezetésének a bevándorlási kérdésekben betöltött szerepéről kérdezték, Vance – aki a bevándorlási vita egyes kérdéseiben nyilvánosan is eltérő álláspontot képviselt az amerikai püspököktől – azt mondta: „soha nem vádolná naivitással az Egyházat”.

Az Egyház „két olyan dolgot mond, amelyben alapvetően hiszek, és amellyel egyetértek, de szerintem az emberek 90 százaléka is egyetért velük: egyrészt befogadóan kell fordulnunk az idegenhez. Másrészt a nemzeteknek joguk van ellenőrizni a határaikat.”

Vance úgy látja, hogy az Egyház amerikai vezetése a nagyarányú migráció korában „elmulasztott egy lehetőséget” az egyensúly megtalálására. Megjegyezte: a repülőgép „százéves sincs”, és a gyors, nagyarányú bevándorlás „egészen új jelenség”.

„Úgy gondolom, az Egyháznak végig kell gondolnia, milyen bevándorláspolitikát kell folytatnia egy fejlett gazdaságnak a tömegközlekedés világában” – mondta.

Arra is rámutatott, hogy a keresztények arra kapnak meghívást: „alapvetően reménnyel tekintsenek a jövőbe”. Vitatta azokat a véleményeket, amelyek szerint Franciaország a „civilizációs halál” küszöbén áll; ehelyett „civilizációs kockázatról” beszélt.

„Úgy gondolom, ha Franciaország visszatér keresztény gyökereihez, képes lehet befogadóan fordulni az idegenhez. Ugyanakkor a határait is megvédheti, mégpedig oly módon, hogy megőrizze civilizációját” – mondta.