Tennessee püspökei a halálbüntetés eltörlését kérik; Trump jóváhagyta Hasan katonai kivégzését

A püspökök szerint a súlyos bűncselekményekért felelősségre kell vonni az elkövetőket, ehhez azonban nem szükséges újabb életet kioltani.

Tennessee püspökei a halálbüntetés eltörlését kérik; Trump jóváhagyta Hasan katonai kivégzését
Illusztráció. | Fotó: felipe caparros/Shutterstock

Tennessee katolikus püspökei ezen a héten azt kérték az államtól, hogy a halálbüntetés helyett életfogytig tartó szabadságvesztést alkalmazzon.

Az október 2-án kiadott nyilatkozatban a Tennessee-i Katolikus Konferencia úgy érvelt: a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizáró életfogytiglani büntetés szolgálja az igazságosságot, védi a társadalmat és tiszteletben tartja minden emberi élet méltóságát.

„A súlyos bűncselekményekért felelősségre kell vonni az elkövetőket, ehhez azonban nem szükséges újabb életet kioltani” – írták.

„A kivégzés nem adhatja vissza az elvett életet. A halálbüntetést övező bizonytalanság, az elhúzódó eljárások és a szenvedés tovább mélyítheti minden érintett fájdalmát, beleértve az áldozatok és a fogvatartottak családját, valamint a kivégzések végrehajtásával megbízottakat is.”

A püspöki levél előzménye az ötvenéves Christa Pike sikertelen kivégzése: több mint kétszáz év után ő lett volna az első nő, akit Tennessee-ben kivégeznek. Miután szeptember 30-án két adag pentobarbitál sem okozta a halálát, leállították az eljárást. Az október 6-i eredeti beszámoló idején Pike kritikus állapotban, lélegeztetőgépen volt.

Ez volt idén a második meghiúsult kivégzés az államban. Az eset után lemondott Frank Strada, a büntetés-végrehajtás vezetője, Bill Lee kormányzó pedig 2026 hátralévő részére felfüggesztette a kivégzéseket.

Pike és barátja, Tadaryl Shipp 1995-ben megkínozták és meggyilkolták Colleen Slemmert. Pike egy aszfaltdarabbal zúzta szét az áldozat koponyáját. 1996-ban, húszévesen ítélték halálra. 2001-ben megpróbálta megfojtani fogolytársát, Patricia Jonest, amiért emberölés kísérlete miatt is elítélték. Az ABC News korábbi beszámolója szerint 2012-ben szökést is megkísérelt.

A püspökök szerint az alapvető erkölcsi kérdés az, folytassa-e az állam az életek kioltását, miközben más eszköze is van a lakosság védelmére és a súlyos, tartós büntetés kiszabására.

„A feltételes szabadság lehetősége nélküli életfogytiglani szabadságvesztés ilyen alternatíva. Felelősségre vonja a legsúlyosabb bűncselekményekért elítélteket, védi a társadalmat, és megőrzi a bűnbánat lehetőségét” – írták. Hangsúlyozták: még a szörnyű bűncselekmények elkövetői is megőrzik emberi méltóságukat.

Az Egyház tanítása a halálbüntetésről

A Katolikus Egyház Katekizmusa 2018-ban módosított 2267. pontja szerint a halálbüntetés megengedhetetlen. A személy méltósága a legsúlyosabb bűncselekmények után sem vész el, a büntetés pedig nem foszthatja meg végleg az elkövetőt a megváltás lehetőségétől.

A katekizmus felidézi: a törvényes hatóság által, tisztességes eljárás után kiszabott halálbüntetést sokáig egyes súlyos bűncselekmények megfelelő megtorlásának és a közjó védelmét szolgáló, bár végső eszköznek tekintették.

Ferenc pápa ugyanakkor 2017-es beszédében, az Új Evangelizáció Előmozdításának Pápai Tanácsa által szervezett találkozón hangsúlyozta: a halálbüntetés végrehajtási módjától függetlenül embertelen, és sérti az emberi méltóságot.

A katekizmus jelenlegi szövege arra is rámutat, hogy a hatékonyabb fogvatartási rendszerek biztosítják a lakosság megfelelő védelmét. Az Egyház ezért a halálbüntetés világszerte történő eltörlésén munkálkodik.

Trump jóváhagyta a katonai kivégzőosztag általi kivégzést

Eközben Donald Trump elnök jóváhagyta Nidal Malik Hasan katonai kivégzőosztag általi kivégzését. Sean Parnell, a Pentagon szóvivője október 5-én az X-en jelentette be az elnök döntését.

Parnell az egykori amerikai őrnagyot elítélt terroristának és dzsihadistának nevezte. Hasan 2009. november 5-én a texasi Fort Hood katonai támaszponton tizenhárom embert meggyilkolt, további harminckettőt pedig megsebesített, miközben „Allahu akbar”-t kiáltott. Hadbíróság 2013-ban ítélte halálra.

A szóvivő szerint a kivégzés időpontjáról és helyszínéről a szárazföldi haderőért felelős miniszter dönt majd.

Szerkesztői frissítés: az AP október 10-i beszámolója szerint Pike-ot kiengedték a kórházból, és visszaszállították a börtönbe, ahol ügyvédei közlése alapján továbbra is orvosi ellátást kap. [Az AP beszámolója](https://apnews.com/article/christa-pike-execution-5949ace6ed0e81d923348d10ed03e040).

Iratkozzon fel az EWTN News hírlevelére!

Hírlevél-feliratkozás – még nem elérhető
Ossza meg a cikket!