Az Egyesült Államok katolikus tábori érseksége közölte: „nagyra értékeli”, hogy Pete Hegseth védelmi miniszter új pentagoni hivatalt jelentett be a fegyveres erők vallásos tagjainak támogatására.
Hegseth a virginiai quanticói tengerészgyalogsági támaszponton szeptember 30-án tartott, a haderő helyzetéről szóló beszédében ismertette a védelmi minisztérium új Vallásügyi Hivatalát. Az eseményen hatszáz tiszt és katona vett részt.
A miniszter szerint a hivatal közvetlenül neki, illetve majdani utódainak jelent. Nem lesznek „személyzeti szűrők” vagy „bürokratikus felhígítás”: a tábori lelkészek „közvetlen vonalat” kapnak a miniszterhez.
„Ez nem papírtologató iroda lesz – mondta. – Valódi ereje lesz. Megvédi a költségvetési kereteket, infrastruktúrát követel, és erősíti a vallási támogatást. A szakértőknek, a tábori lelkészeinknek végre a legmagasabb szinten lesz képviselőjük. A szabályozás és az erőforrások a küldetést fogják szolgálni, nem pedig elfojtani.”
Az EWTN Newsnak adott nyilatkozatában a katolikus tábori érsekség reményét fejezte ki, hogy az új hivatal „javítja és erősíti a katonai szolgálatot teljesítő férfiaknak, nőknek és családjaiknak, valamint a tábori lelkészi karnak nyújtott támogatást; a lelkészek minden haderőnemnél igyekeznek kísérni katonáinkat, tengerészeinket és légierőnk tagjait”.
„Ha a lelki felkészültség a minisztérium többi prioritása mellé kerül, és lerövidül a terepen felismert igények és a felsővezetői döntések közötti idő, az a gyakorlatban segíthet felszámolni azokat a régóta fennálló korlátokat, amelyek korábban gátolták a tábori lelkészi támogatást – áll a közleményben. – Az érsekség nagyra értékeli a kezdeményezést, és üdvözli megvalósítását.”
Szerkezeti változás
Hegseth elmondta: az új szervezet célja, hogy a tábori lelkészeknek ne kelljen a világi bürokrácián keresztül intézniük ügyeiket. Szerinte a régi rendszerben „hagytuk, hogy a hithez és valláshoz nem értő emberek határozzák meg katonáink lelki életét”, a lelkészek pedig „szervezeti szintek mélyére temetve vártak az engedélyre”.
„A hitről és vallásról fülkékben ülő világi karrieristák és bürokratikus akadályokat gördítő jogászok döntöttek” – fogalmazott.
A miniszter a korábbi szervezeti rendet tette felelőssé a költségvetési elvonásokért, az anyagi és személyi igények elégtelen kielégítéséért, valamint a katonai bázisokon működő kápolnák támogatásának hiányáért. Elmondása szerint a hitet „utólagos szempontként” kezelték, jóllehet a katonaság mindössze öt százaléka nem vallásos.
„Minisztériumunknak ezért szent kötelessége, hogy elsőrangú vallási támogatást biztosítson, bárhová küldjük is katonáinkat – mondta Hegseth. – … Túlságosan sokáig egyáltalán nem kezeltük prioritásként ezt a kötelességet.”
Timothy Broglio, az amerikai katolikus tábori érsekség érseke Hegseth néhány más, tábori lelkészséget érintő reformját is támogatta.
Broglio üdvözölte a hivatalos lelki felkészültségi útmutató visszavonását, amely Hegseth szerint „világi humanizmust erőltetett”, és a tábori lelkészeket lelkészek helyett „érzelmi támogató tisztekként” kezelte.
Az érsek szerint a változás lehetővé tette, hogy a lelkészek a lelki szolgálatra összpontosítsanak, „mindenekfelett, bármi mást is kérjenek tőlük”.
Broglio pozitívan szólt arról a döntésről is, amely szerint a lelkészek egyenruháján a katonai rendfokozat helyett vallási szolgálatukat jelző jelvényt kell viselni.
„Ha a tábori lelkészek rendfokozati jelzésének elhagyása és a vallási hovatartozást mutató jelvény előtérbe helyezése hozzájárul ahhoz, hogy könnyebb legyen megszólítani a lelkészeket, az érsekség támogatja” – mondta márciusban.
Az érsekségnek ugyanakkor nehézségei is voltak a szárazföldi haderővel 2025-ben a vallási szolgáltatásokra kötött szerződések felmondása miatt. A védelmi minisztérium végül e szerződések helyreállításán dolgozott.
A tábori lelkészségen túl Broglio bírálta Donald Trump kormányának egyes katonai döntéseit. Áprilisban XIV. Leó pápa aggodalmait visszhangozva úgy fogalmazott: „nehéz” belátni, hogyan lehetne az iráni háborút a katolikus igazságos háború tanítása alapján igazolni.
Az érsek a Grönland elcsatolására irányuló korábbi fenyegetéseket is bírálta, valamint azokat a Venezuela partjainál állítólagos drogszállító hajók ellen végrehajtott támadásokat, amelyekben több mint száz ember halt meg.



