Iyad Twal püspök, a jeruzsálemi latin pátriárka jordániai helynöke, Jézus megkeresztelkedési helye bizottságának kuratóriumi tagja nemrég hangsúlyozta: Jordánia „a Szentföld része”. A 2030-as évet, Jézus Jordán folyóban történt megkeresztelkedésének kétezredik évfordulóját olyan lehetőségnek nevezte, amely megerősítheti az ország helyét a keresztény zarándoklatok térképén.
Az EWTN News arab nyelvű társszolgálatának, az ACI MENA-nak adott interjújában Twal elmondta: Jordánia és Palesztina szent helyei egyetlen lelki utazás állomásai. A cél nem az, hogy az országok egymással versengve vonzzák a zarándokokat, hanem hogy a látogatók közös hitélményt éljenek át a Szentföldön.
A püspök szerint az Egyház az „üdvösség földrajzaként” tekint a Szentföldre. Szent helyei nem csupán látnivalók: a hívek lelki tapasztalatot szerezhetnek ott, és találkozhatnak a helyi Egyházzal.
Hangsúlyozta, hogy a turisztikai előkészületek, a beruházások és az infrastruktúra fejlesztése nem szoríthatják háttérbe az évforduló lelki dimenzióját. A fejlesztéseknek a zarándoklat élményét kell szolgálniuk, és segíteniük kell annak teljes megélését, hogy a szent hely ne váljon puszta turisztikai célponttá.
Twal méltatta a Jordán Hásimita Királyság válaszát a 2030-as kezdeményezésre, valamint azt, hogy a miniszterelnök vezetésével magas szintű nemzeti bizottságot hozott létre. Az állam, az Egyház, a magánszektor és az illetékes intézmények együttműködése szerinte olyan partnerséget teremthet, amely összekapcsolja az évforduló vallási, humanitárius és kulturális vonatkozásait.
Arról is beszélt, hogy Jézus megkeresztelkedésének helyéhez fűződő kapcsolata az ott, 2025-ben tartott püspökszentelés személyes és lelki élményéből közvetlen egyházi felelősséggé alakult. Ez a hely szent jellegének megőrzését, valamint a zarándokok és látogatók szolgálatát jelenti számára.
Twal a helyi Egyház tagjait a Szentföld „élő köveinek” nevezte. Fontosnak tartja, hogy a zarándokok a családokon, a fiatalokon, az iskolákon, valamint a társadalmi és egyházi intézményeken keresztül megismerjék az ott élő keresztények életét. Így felfedezhetik hitük megélését és társadalmi jelenlétüket.
Az évforduló a fejlődés új lehetőségeit is megnyithatja, különösen a fiatalok előtt: fellendítheti a vendéglátást, a szolgáltatásokat és a vallási turizmust, miközben a technológia kínálta lehetőségekkel is élhetnek. Mindez munkahelyeket teremthet és erősítheti a helyi közösségeket.
A püspök a térség szent helyeit újra összekapcsoló, egységes zarándokútvonal létrehozását szorgalmazta. Amikor a körülmények megengedik, a zarándokok Egyiptomot, Jordániát, Betlehemet, Jeruzsálemet és Názáretet is felkereshetnék, hogy a „teljes utat” bejárják.
Hangsúlyozta: 2030 sikerét nem csupán az ünnepségek alapján kell majd megítélni, hanem aszerint is, hogy mi marad meg utánuk az Egyház, a zarándoklatok és a helyi közösség életében. Az évforduló egy 2033-ig, Jézus Krisztus feltámadásának megünnepléséig vezető út kezdete lehet.
Twal így foglalta össze azt az üzenetet, amelyet szeretne, ha a zarándokok hazavinnének: „Újítsátok meg keresztségi fogadalmatokat!” Arra hívott, hogy minden látogatást kísérjen a hit megújulása, a helyi Egyházzal való találkozás, valamint a szentföldi arab keresztények életének mélyebb megértése.
A cikk [először az ACI MENA-nál jelent meg](https://www.acimena.com/news/9507/almtran-toal-alardn-gzaa-mn-alarady-almkds-o2030-frs-ltaazyz-alhgw-almsyhyw), az EWTN News arab nyelvű társszolgálatánál. Az angol változatot az EWTN News English fordította és szerkesztette.



