A globális fejlődés, a szegénység és a nők egyenlőségének kérdését állította felszólalásai középpontjába a Szentszék ENSZ melletti állandó megfigyelője a világszervezet 81. közgyűlésén.
Christophe-Zakhia El-Kassis érsek október 6-i felszólalásaiban a nők valódi egyenlőségét szorgalmazta. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a gazdasági és technológiai fejlődésnek az emberi személyt és a közjót kell szolgálnia.
Az érsek, akit júliusban neveztek ki tisztségére, az ENSZ társadalmi, humanitárius és kulturális kérdésekkel foglalkozó harmadik bizottságában, valamint a gazdasági és pénzügyi ügyekkel foglalkozó második bizottságban szólalt fel.
XIV. Leó pápa gondolatát idézte: a fejlődés akkor igazán emberi, ha az embert helyezi középpontba a vagyon felhalmozása helyett. El-Kassis hangsúlyozta: a szegénység felszámolásához olyan rendszerre van szükség, amely a szegényeket nem pusztán a segítség passzív elfogadóinak tekinti.
„Aktív résztvevőivé és főszereplőivé kell válniuk azoknak az intézkedéseknek és programoknak, amelyek saját életükben kívánnak segítséget nyújtani nekik” – mondta.
„A Koppenhágában kitűzött és Dohában megerősített célok – a szegénység felszámolása, a teljes foglalkoztatás és a tisztességes munka, valamint a társadalmi integráció – eléréséhez tartós együttműködésre és kreativitásra lesz szükség. Újra el kell köteleződnünk a társadalmi fejlődés olyan politikai, gazdasági, etikai és lelki szemlélete mellett, amely az emberi méltóságon alapul.”
A fenntartható fejlődéssel és a világgazdaság változásaival foglalkozó másik ülésen az érsek igazságosabb és befogadóbb nemzetközi pénzügyi rendszer kialakítását sürgette.
„Senkinek a születési körülményei nem határozhatják meg, mennyire tartják tiszteletben veleszületett, Istentől kapott méltóságát, vagy milyen lehetőségekhez juthat hozzá” – fogalmazott. „Hasonlóképpen egy ország gazdasági helyzete sem korlátozhatja érdemi részvételét a fejlődését alakító döntésekben.”
A nőkről szóló felszólalásában El-Kassis XIV. Leó pápa Magnifica humanitas kezdetű enciklikájára is hivatkozott. Hangsúlyozta: a nők egyenlősége nem valósulhat meg addig, amíg széles körben elterjedt a nők elleni erőszak.
A Szentszék képviselője elítélte az emberkereskedelmet. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a technológiai és orvosi fejlődés a kizsákmányolás új formáit is lehetővé tette, köztük a béranyaságot.
A Szentszék ismételten kifejezte a béranyasággal szembeni álláspontját: ez a gyakorlat alku tárgyává tehető szolgáltatásként kezeli a gyermek kihordását, és ezzel a gyermek és az anya méltóságát egyaránt sérti.




