
A Szentszék ENSZ melletti állandó megfigyelője a halálbüntetés eltörlésére sürgette a nemzetközi közösséget a 81. közgyűlés egyik ülésén.
Christophe El-Kassis érsek a halálbüntetés megszüntetése mellett érvelt a harmadik bizottság október 7-i ülésén. Mint mondta, az emberi jogok védelmének „következetesnek és egyetemesnek kell lennie, minden emberre, minden életszakaszban és minden körülmény között ki kell terjednie”.
El-Kassis felszólalását megelőzően, szeptember 30-án Tennessee-ben meghiúsult az elítélt gyilkos, Christa Pike kivégzése. Pike túlélte két fecskendőnyi halálos pentobarbitál beadását, és orvosi kezelésben részesül.
Egy héttel később Texasban kivégeztek egy férfit: ez volt a 2026-ban az Egyesült Államokban végrehajtott harmincadik kivégzés. Ettől különálló ügyben Donald Trump elnök október 5-én jóváhagyott egy katonai sortűzzel végrehajtandó kivégzést.
„A halálbüntetés megengedhetetlen, mert vét a személy sérthetetlensége és méltósága ellen” — mondta El-Kassis A Katolikus Egyház Katekizmusát idézve. „Ezt az Istentől kapott méltóságot soha nem lehet elveszíteni, bármilyen súlyos is a bűncselekmény. A büntetés-végrehajtási rendszerek fejlődése ma már lehetővé teszi, hogy az államok hatékonyan védjék a társadalmat anélkül, hogy elzárnák a bűnbánat és a megváltás lehetőségét.”
El-Kassis hangsúlyozta: „nincs jogorvoslati lehetőség”, ha a halálbüntetést ártatlan emberen hajtják végre.
„Az áldozatokat és családjaikat ugyanakkor szolidaritás, támogatás, valamint gyors, pártatlan és emberséges igazságszolgáltatás illeti meg. Egy másik élet elvétele azonban nem állíthatja helyre azt, ami elveszett” — mondta. „A büntetés célja a bosszú helyett a társadalmi kötelék helyreállítása, a közjó védelme és az elkövető visszailleszkedése.”
Zárásként arra szólította fel azokat az amerikai tagállamokat, ahol a halálbüntetés törvényes, hogy „haladéktalanul fontolják meg a kivégzési moratórium bevezetését az eltörlés felé tett lépésként”; változtassák enyhébbre a már kiszabott ítéleteket; biztosítsanak tisztességes tárgyalást; és erősítsék a rehabilitációt szolgáló erőfeszítéseket.
Kábítószer-kereskedelem
El-Kassis a kábítószer-kereskedelemről is beszélt a harmadik bizottság „Bűnmegelőzés és büntető igazságszolgáltatás” témájú ülésén. Arra hívta a jelenlévőket, hogy az emberi méltóság és mások jogainak védelme érdekében tartsák fenn a törvényességet.
„Megújult elszántságra van szükség a kábítószerpiacok terjeszkedésével, valamint a kábítószer-kereskedelem, a korrupció és a bűnözés világszerte tapasztalható összefonódásával szemben” — mondta az október 7-i ülésen. „A szervezett bűnözői csoportok emellett a technológiát és az innovációt is kihasználják, hogy kiterjesszék befolyásukat és sokrétűbbé tegyék tevékenységüket.”
XIV. Leó pápát idézve El-Kassis hangsúlyozta: a kábítószer-fogyasztás és -kereskedelem megelőzését a családban kezdődő és az iskolákban folytatódó nevelésnek kell kísérnie. Ennek „pontos tudományos ismereteket kell átadnia a kábítószerek agyra, testre, személyes magatartásra és a közösség közjavára gyakorolt pusztító hatásairól”.
„A Katolikus Egyház továbbra is hozzájárul a közjóhoz és minden emberi személy elidegeníthetetlen, Istentől kapott méltóságához” — mondta.
Őslakos népek
El-Kassis a harmadik bizottság „Az őslakos népek jogai” témájú ülésén is felszólalt.
„Minden emberi személy veleszületett méltósággal és egyenlő jogokkal rendelkezik. Az őslakos népek egyedi történelmükkel, kultúrájukkal, lelkiségükkel és a földhöz fűződő ősi kötődésükkel az emberi család nélkülözhetetlen részét alkotják” — mondta. „Jogaikat az igazságosság és a közjó követelményeként tiszteletben kell tartani, védeni és előmozdítani.”
El-Kassis hangsúlyozta azt is: „Az őslakos népek nem a fejlesztéspolitikák tárgyai, hanem saját sorsuk alanyai és főszereplői.”




