Egy oklahomai zsidó charter iskola fontos győzelmet ért el szeptemberben abban a szövetségi perben, amelyben hozzáférést kér az állam közpénzből finanszírozott charteriskola-programjához.
Oklahoma nyugati kerületének szövetségi bírósága több mint egy évvel azután hozta meg döntését, hogy egy katolikus charter iskola hasonló, állami finanszírozást kérő keresete sikertelen maradt.
David Russell szövetségi bíró határozatában kimondta: az állam nem zárhatja ki külön a vallási iskolákat a közfinanszírozásból „kizárólag vallási jellegük miatt”.
Russell szerint az oklahomai állami charteriskola-testület nem tagadhatja meg a támogatást a National Ben Gamla Jewish Charter School Foundationtől. A rendelkezés azonban csak addig érvényes, amíg a per a szövetségi bíróságokon folyamatban van.
Oklahoma kormánya megköveteli, hogy a charter iskolák felekezeten kívüliként határozzák meg magukat, és ne kapcsolódjanak vallási közösségekhez.
E szabályt korábban a Sevillai Szent Izidorról elnevezett katolikus virtuális iskola támadta meg. Az intézmény támogatást kért a charteriskola-testülettől, majd 2023-ban pert indított, mert kizárták az állami programból.
A katolikus iskolát az amerikai püspökök és számos állam is támogatta, az oktatási lehetőségek bővítése mellett érvelve. A Legfelsőbb Bíróság azonban a bírák megosztottsága miatt végül nem hozott érdemi döntést az ügyben, így az iskola állami charterfinanszírozás nélkül maradt.
Egyelőre nem világos, hogy a zsidó charter iskola pere befolyásolja-e a katolikus intézmény helyzetét. Russell mindenesetre kimondta: az iskola kérelmének vallási alapon történő elutasítása „konkrét” és „tényleges” sérelmet okozott.
A bíró szerint a Legfelsőbb Bíróság „precedenseinek hosszú sora” támasztja alá az iskola álláspontját, amely szerint közfinanszírozásának megtagadása sérti az amerikai alkotmányt.
Daniel Chen, az iskolát képviselő Becket Fund for Religious Liberty jogvédő szervezet ügyvédje közleményében úgy fogalmazott: a vallási charter iskolák finanszírozásának oklahomai tilalma „kudarcra volt ítélve”.
„Az alkotmány nem engedi meg, hogy az állam mindenféle charter iskolát befogadjon, kivéve a vallásiakat” – mondta Chen.
A Becket szerint az államnak harminc napja van arra, hogy a tizedik körzeti szövetségi fellebbviteli bírósághoz forduljon.




