Egy gazdag ázsiai városban színdarab keresi a választ: miért döntött Assisi Szent Klára úgy, hogy semmije se legyen?

SZINGAPÚR – Assisi Szent Klára, amint ezen a héten egy szingapúri templom színpadán megjelenik, családja vagyonának felsorolásával kezdi történetét. „Volt pénzünk, voltak szolgáink… voltak lovaink” – mondja a közönségnek. „Mindenünk megvolt, de egy hozzám hasonló lány életét már előre megírták.”

A mondat a „TO GAZE: St. Clare of Assisi” című előadás elején hangzik el. A darabot október 16-án és 17-én mutatták be az Angyalos Szűz Mária-templomban, Szingapúr nyugati részén, Bukit Batok ferencesek által ellátott katolikus plébániáján.

A szingapúri, hiten alapuló közösségi és kulturális központ, a CANA és a Saint Max produkciója az Assisi Szent Ferenc-jubileumi év ünnepségeinek része. A világ ferences családja Ferenc 1226 októberében bekövetkezett halálának 800. évfordulójáról emlékezik meg.

A forgatókönyvet Sharda Harrison színésznő írta, aki Klára szerepét is játssza; a szervezők szerint az előadást is ő rendezte. Szent Ferencet Rowland Yeo OFM ferences testvér alakítja, az előadás plakátja szerint pedig a teljes bevételt a ferences testvérek fejlesztési irodájának ajánlják fel.

A CANA egyik, neve elhallgatását kérő szervezője elmondta: a Ferencet ünneplő jubileumi év után méltó lezárásnak látták, hogy „Szent Klára drága örökségével” fejezzék be az ünneplést. A csoport azért fordult Harrisonhoz – mondta a szervező –, mert 2024-ben ő alakította számukra Lisieux-i Szent Terézt a „St. Thérèse: The Little Way” című darabban, amelyet szintén ő írt és rendezett.

Arra a kérdésre, hogy mit vigyenek magukkal a nézők, a szervező kérdéssel felelt: „Miért kiváltság a szegénység?… Miért ragaszkodik ez az őrült Klára olyan elszántan ahhoz, hogy megélje?”

A második, egyben utolsó előadás október 17-re, az ENSZ által meghirdetett, a szegénység felszámolásának nemzetközi napjára esik.

Középkori házasság, mai „jobbra húzás”

A városállamban, ahol katolikusok élnek buddhisták, muszlimok, hinduk, taoisták és mások mellett, a darab a mai hétköznapi életből merít utalásokat. Amikor Klára apja férjet keres lányának, egy nagy képernyőn kérők jelennek meg: Guido, Bernardo és Silvestro, „apám kedvence”. Klára szavazásra kéri a nézőket. „A ti korotokban… jobbra húztok, ha tetszik a fiú, és balra, ha nem tetszik” – mondja.

A komédiát élete fordulópontja váltja fel. Klára úgy írja le Ferencet, mint egy kereskedő fiát, aki „ugyanúgy gazdagságba született, mint én”. Azt mondja: „Rájöttem, hogy mindenem megvan, mégsem kell belőle semmi.” Virágvasárnap éjszakáján kisurran családja házából, Ferenc előtt levágják a haját, majd szembenéz dühös apjával: „Most már Krisztushoz tartozom, apám.”

Nem egyszemélyes előadásról van szó. Más színészek alakítják Klára társait és az első ferences testvéreket, Klára pedig a nézőtéri nőket is bevonja a történetbe: „nővérekké” választja őket, és növekvő közösségének tagjaiként fogadalmat tetet velük.

„A jog ahhoz, hogy semmink se legyen”

A szegénység végigvonul a darabon. Klára felidézi, hogy édesanyja, Ortolana „mindenütt meglátta Istent, különösen a szegényekben”, majd hozzáteszi: „Akkoriban nem voltak elrejtve, mint ma.”

„Ezt jelenti a szegénység kiváltságában élni” – mondja –, „megkapni a jogot ahhoz, hogy semmink se legyen.” A világ – mondja a nézőknek – „nem értette. Még az Egyház sem.”

A darab címe Klárának Prágai Szent Ágneshez írt leveleit idézi. A hercegnő a darab szavaival „úgy döntött, hogy mindent felad, és szegény úrnő lesz”.

Az előadás előtti köszöntőjében Michael D’Cruz OFM testvér, a plébánia részéről a rendezvényért felelős ferences szerzetes ezekből a levelekből idézett, és elmondta, hogyan működött együtt a két szent, Klára és Ferenc. „Ferenc volt a hang; Klára az imádság csendes erőforrása” – fogalmazott.

A darab vége felé Klára visszatekint a lemondásokkal teli életére. „Talán sosem az volt a lényeg, hogy nemet mondjak” – mondja. „Meg kellett tanulnom igent mondani: igent Krisztusra, igent a szegénységre.”

Miután a bemutató estéjén a szereplők meghajoltak, Harrison elhagyta Klára olasz akcentusát, és megköszönte a jelenlévőknek, „hogy el akartak jönni meghallgatni Klára történetét”. Az utolsó estére „nagyobb, ünnepélyesebb búcsút” ígért.

Szent Klára 1253-ban halt meg az olaszországi Assisi melletti San Damianóban, amely – a darabban elhangzó szavaival – „a következő negyven évben” az otthona volt.