Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint az FBI súlyos mulasztást követett el a 2023-as, vitatott „katolikus feljegyzés” elkészítésekor. A dokumentum rasszista és erőszakos szélsőségesek, valamint az úgynevezett „radikális tradicionalista” katolikusok között keresett kapcsolatot.
A minisztérium augusztus 28-án terjedelmes jelentést tett közzé a feljegyzésről. Az iratot az FBI virginiai, richmondi területi irodája készítette, és 2023 elején szivárgott ki. Nyilvánosságra kerülése országszerte azonnali bírálatot váltott ki katolikusokból és a vallásszabadság védelmezőiből. Az FBI rövid időn belül visszavonta, mondván: nem felelt meg szigorú követelményeinek.
Kash Patel FBI-igazgató augusztus 28-án elfogadhatatlannak nevezte a tartalmát. Mint mondta, a Biden-kormányzat idején történtek nyilvánosságra hozatala fontos része a kormányzati szervek politikai célú felhasználásának gyanúját vizsgáló eljárásoknak.
Stanley Woodward, az igazságügyi minisztérium harmadik számú vezetője egyértelmű hatalmi visszaélésnek minősítette a feljegyzést: szerinte az állami tisztviselők által nem kedvelt konzervatív és vallási meggyőződéseket vette célba.
Egy erőszakos szélsőséges ügyéből indult a vizsgálat
A minisztériumnak az államapparátus politikai célú felhasználását vizsgáló munkacsoportja szerint a feljegyzés egy 2020-ban indult FBI-nyomozásból nőtt ki. Ennek alanya egy New Yorkból Virginiába költöző személy volt, aki erőszakos és rasszista indíttatású bejegyzéseket tett közzé az interneten.
A richmondi ügyben kiadott jelentés
A férfit később két külön szabadságvesztésre ítélték rongálással, illetve fegyverekkel kapcsolatos bűncselekmények miatt. Második bebörtönzése előtt a beszámoló szerint egy virginiai, a Szent X. Piusz Papi Testvérület által fenntartott kápolnába kezdett járni.
A szövetségi ügynökök vizsgálni kezdték a kápolnát és egy hozzá kapcsolódó papot. A nyomozás később egy másik papra is kiterjedt, aki az SSPX Resistance nevű, a testvérületből kivált csoporthoz kapcsolódott. Erről a csoportról az FBI neonáci rokonszenvet állított.
A vizsgálatok nyomán a richmondi iroda 2022 végétől területi helyzetértékelést kezdett készíteni a „radikális tradicionalista katolikusok” és a belföldi erőszakos szélsőségesek állítólag növekvő kapcsolódásairól.
A további kutatás azonban a munkacsoport jelentése szerint mindössze két újabb esetet tárt fel. Az FBI nyomozói nem találtak semmit, ami a katolikusokat vagy a katolikus Egyházzal teljes közösségben nem lévő csoportokat a belföldi szélsőségességhez kapcsolta volna.
Az elemzők már egy magas szintű vezetői jelentést készültek összeállítani a vizsgálatról az FBI felső vezetése számára. A feljegyzés 2023. február 8-i kiszivárgása után azonban ez már nem készült el.
A munkacsoport szerint az FBI dokumentuma túlzó általánosításokkal jellemezte a „radikális tradicionalista” katolikusokat. Az EWTN News birtokába került belső prezentáció alapvető ideológiájuk és meggyőződéseik közé sorolta a konzervatív családi értékeket és szerepeket, valamint az elszigetelődésre való hajlamot.
A feljegyzés e csoportnak tulajdonította egy totalitárius, pluralizmust elutasító katolikus nemzet létrehozásának szándékát, valamint a vallási semlegesség és a vallásszabadsághoz való jog elutasítását is.
A dokumentum ugyanakkor különbséget tett a „radikális” csoport és azon tradicionalista katolikusok között, akik a hagyományos latin misét és a II. Vatikáni Zsinat előtti hagyományokat kedvelik, de nem vallják a radikálisok szélsőségesebb ideológiai nézeteit, és nem élnek erőszakos retorikájukkal.
A munkacsoport beszámolója szerint a feljegyzés egyik belső felülvizsgálata nem talált alkotmányossági aggályt az elemzésben. Kiszivárgását követően azonban jelentős belső bírálatot kapott az FBI-nál. A terrorelhárítási részleg egyik ügynöke például arról számolt be, hogy egységük nem talált jelentős kapcsolatot az erőszakos szélsőségesek és a „radikális tradicionalista” katolikusok között.
Az FBI vezetése végül elrendelte a feljegyzés törlését. A munkacsoport szerint ennek ellenére több mint egy hónappal később is dolgoztak rajta.
Az iroda ellenőrzési részlege még abban az évben megállapította, hogy a készítők szakmai ítélőképessége elégtelen volt, és nem követték az FBI előírásait. Elrendelte minden közreműködő figyelmeztetését és további képzését.
A munkacsoport jelentése azt is közölte, hogy a feljegyzés elkészítésében részt vevő munkatársakat elbocsátották tisztségükből. Úgy fogalmazott: a történelem joggal fogja a richmondi katolikus feljegyzést az FBI helyi irodája súlyos mulasztásának tekinteni az első alkotmánykiegészítésben biztosított jogok védelmében.
A kiszivárgás óta a dokumentumot tartósan bírálják a vallásszabadság védelmezői, és számos washingtoni törvényhozó is fellépett az ügyben.
A konzervatív Judicial Watch jogvédő szervezet márciusban szövetségi bíróság előtt kérte a feljegyzéshez kapcsolódó iratok kitakarás nélküli kiadását. Meredith DiLiberto ügyvéd csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy a Biden-kormányzatot jellemző kiterjedt kitakarási gyakorlat a Trump-kormányzat alatt is folytatódott.
Josh Hawley missouri republikánus szenátor 2024 decemberében figyelmeztette a kormányzatot, hogy ne semmisítsen meg szövetségi iratokat, köztük az FBI vizsgálatával kapcsolatos dokumentumokat. Akkor azt mondta: olyan értesüléseket kapott, amelyek szerint alkalmazottak iratmegsemmisítéssel próbálják eltitkolni a Biden-kormányzat idején történt kiterjedt visszaéléseket.
Az augusztus 28-i munkacsoport-jelentés nem említett iratmegsemmisítésről szóló értesüléseket. Todd Blanche igazságügyi miniszter ugyanakkor kijelentette: a minisztérium nem tűr olyan, politikai eszközként használt bürokráciát, amely visszatartja az embereket első alkotmánykiegészítésben védett jogaik gyakorlásától. Hozzátette: a munkacsoport vizsgálatai folytatódnak.




