Az Amerikai Katolikus Püspöki Konferencia (USCCB) és az evangéliumi keresztények országos szervezete, a National Association of Evangelicals (NAE) együtt szólított fel „együttérzésre” a bevándorlási politikában a Donald Trump elnök által folytatott szigorítások közepette.
Brendan Cahill püspök, az USCCB Migrációs Bizottságának elnöke aláírta az öelmondtaalas dokumentumot Walter Kim, az NAE elnökével együtt, az Evangéliumi-Katolikus Párbeszéd a Bevándorlásról (ECDI) nevű közös kezdeményezés részeként.
„Keresztény vezetőkként írunk, akik szeretjük hazánkat és bevándorló szomszédainkat” – fogalmaztak október 13-án megjelent, „Felszólítás keresztény együttérzésre és bölcsességre a bevándorlási vitában” című nyilatkozatukban.
„Katolikus és evangéliumi keresztényként tanításbeli különbségeink vannak, de egyetértünk abban, hogy Isten arra hív minket, hogy egyaránt kiálljunk gazdasági és kulturális aggodalmakkal küzdő amerikai testvéreink és létüket érintő súlyos kihívásokkal szembesülő bevándorló szomszédaink mellett” – tették hozzá.
Az USCCB sajtóközleménye szerint az ECDI azzal az indokkal időzítette a nyilatkozatot, hogy nőtt a jelentett fogva tartások és kitoloncolások száma, valamint több ország – például Haiti és Szíria állampolgárai számára – lejárt az Átmeneti Védelmi Státusz (TPS).
A dokumentum „különös figyelmet fordít a gyermekekre és a családokra”, Máté evangéliumának 18. fejezetéből idézve, amelyben Krisztus ezt mondja: „Aki befogad egy ilyen gyereket a nevemben, engem fogad be.” (Mt 18,5)
Cahill és Kim hangsúlyozták, hogy minden ember, születési helyétől vagy bevándorlási státuszától függetlenül, Isten képmására teremtetett, és hozzátették: „Ezt a méltóságot Isten ajándékozta, nem a kormány, és semmilyen földi hatalom nem törölheti el.”
„Az idegen nem csupán teher, amit el kell viselni” – írták. „Isten ismételten megáldotta népét az idegen által. a moábita Ruttól egészen a mai napig a bevándorlók megújulást hozhatnak azoknak a közösségeknek és gyülekezeteknek, amelyek befogadják őket. Fájlaljuk azokat a megközelítéseket, amelyek szembeállítják az állampolgárokat az állampolgársággal nem rendelkezőkkel.”
Mindkét vezető elismerte a kormány felelősségét a határok őrzésében és kezelésében, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a kormányoknak fenn kell tartaniuk a vallásszabadságot, védeniük kell az üldözötteket és lehetőségeket kell teremteniük a törvényes bevándorlásra.
Cahill és Kim „jobb út felé” való haladást sürgettek, amely összhangban lenne ezen kötelezettségekkel.
„A katolikus és evangéliumi keresztények az amerikai állampolgárok jelentős részét alkotják” – folytatták. „Az evangéliumiak és a katolikusok többsége támogatja a bevándorlás reformját, amely valódi lehetőséget biztosítana a régóta itt élők helyzetének szabályozására.”
A dokumentum szerint az elemek közé tartoznak a biztonságos határok és a célzott idegenrendészeti fellépés, amely védi a családi egységet, és prioritást ad a közbiztonságot fenyegető személyek elleni fellépésnek.
Más elemek továbbá az erőszakos cselekményt el nem követő emberek fogva tartásának korlátozása, a lelkipásztori ellátáshoz való hozzáférés, valamint több törvényes lehetőség az állandó tartózkodási jog megszerzésére a munkavállalók, családtagok és humanitárius okból védelemre szorulók számára.
Cahill és Kim arra kérték a keresztényeket, hogy az 1Tim 2,1–2 tanítását követve könyörögjenek, imádkozzanak és adjanak hálát mindenkiért, az uralkodókért és a vezetőkért is: „hogy békés, nyugodt életet élhessünk, szentségben és tisztességben.”
„Imádságra tett ígéretünk kiterjed a rendfenntartó erőkre, a döntéshozókra, a bírókra és közösségeink mindazokra a tagjaira, akik nélkülözhetetlen szerepet töltenek be a közjó építésében” – írták.
„Minden kereszténynek tudnia kell, hogy Krisztusban új teremtéssé lett, és testének tagja, függetlenül a kötelezettségek vagy tartózkodási körülmények sajátosságaitól” – mutat rá a dokumentum.



