Az amerikai katolikus püspökök elítélik a katonai kivégzés élő közvetítésének „barbár” tervét

A Fort Hood-i tömeggyilkos, Nidal Hasan kivégzésének élő közvetítéséről szóló döntést élesen bírálta az amerikai katolikus püspöki konferencia és az Egyesült Államok Katonai Főegyházmegyéje.

Az amerikai katolikus püspökök elítélik a katonai kivégzés élő közvetítésének „barbár” tervét
Helyettesítő grafika: EWTN Magyarország

Az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciája (USCCB) elítélte Pete Hegseth védelmi miniszter bejelentését, amely szerint a Fort Hood-i tömeggyilkos, Nidal Hasan katonai kivégzését élőben közvetítik a nyilvánosságnak.

„Megdöbbenéssel és mély fájdalommal értesültem a Hadügyminisztérium döntéséről, hogy nyilvánosan, élőben közvetíti Nidal Hasan kivégzését” – közölte október 9-i nyilatkozatában Paul S. Coakley érsek, az USCCB elnöke.

„A mi Istenünk az élet Istene – mondta. – Hasan tetteit semmiképpen sem lehet mentegetni, ez a döntés azonban a halál kultúrájának barbár népszerűsítése, és újra kell gondolni.”

Coakley a Rómaiaknak írt levél 12,17-et idézte, amely így szól: „Rosszért rosszal senkinek se fizessetek.”

„Még annak a nyilvános kivégzése is, aki súlyos kárt okozott, csak tovább gyengíti nemzetünk erkölcsi szövetét, és szégyenfolt lesz népének lelkiismeretén – mondta az érsek. – A Jótanács Anyjának közbenjárásáért imádkozom, hogy nemzetként a legnehezebb időkben és körülmények között is mindig az életet válasszuk.”

A virginiai Arlingtonból származó Hasant azért ítélték el, mert 2009. november 5-én, amikor a hadsereg pszichiátereként dolgozott, a texasi Killeenben található Fort Hood támaszponton elkövetett lövöldözés során 13 embert meggyilkolt, további 32-t pedig megsebesített. Szemtanúk szerint közvetlenül a lövöldözés megkezdése előtt azt kiáltotta: „Allahu Akbar”. E-mailes kapcsolatban állt Anwar al-Awlakival, az al-Kaida amerikai születésű toborzójával.

Október 2-án Donald Trump elnök jóváhagyta Hasan sortűz általi katonai kivégzését, amelyet december 3-án 13 órára tűztek ki Fort Hoodban. Hegseth október 8-án a Real America’s Voice hírcsatornának adott interjújában kijelentette, hogy a kivégzést élőben közvetítik, majd a közösségi médiában is megerősítette ezt a tervet.

A kivégzés és az élő közvetítés bejelentését az Egyesült Államok Katonai Főegyházmegyéje is bírálta. Timothy Broglio érsek az EWTN Newsnak adott nyilatkozatában megerősítette a Katolikus Egyház halálbüntetéssel szembeni álláspontját.

„A halálbüntetésről szóló katolikus tanítás világos – mondta Broglio. – A Katolikus Egyház Katekizmusa már azelőtt is, hogy a néhai Ferenc pápa módosította volna, jelezte: egy olyan országban, mint az Egyesült Államok, ahol rendelkezésre állnak a társadalom ilyen bűnözőkkel szembeni védelmének eszközei, a halálbüntetés megengedhetetlen.”

Az érsek szerint most „a tanítás még világosabb és egyetemesebb”. A Katekizmus 2267. pontját idézte: „Következésképpen az Egyház az evangélium fényében azt tanítja, hogy »a halálbüntetés megengedhetetlen, mert támadás az emberi személy sérthetetlensége és méltósága ellen«, és eltörléséért világszerte elszántan munkálkodik.”

Broglio hozzátette: „Az Egyház még a legszörnyűbb bűncselekmények esetében is kegyelemért könyörög.”

„A gyűlölet groteszk megnyilvánulása”

A halálbüntetés ellen az USCCB-vel szorosan együttműködő Catholic Mobilizing Network mind Hasan kivégzésének, mind halála élő közvetítésének tervét elítélte.

„Túl azon, hogy a kivégzések nem rettentenek el a bűnözéstől és nem növelik a biztonságot, megdöbbentő, hogy egy köztisztviselő egyfajta élőben közvetített játékteremként próbálja ezt bevezetni” – közölte nyilatkozatában Krisanne Vaillancourt Murphy, a Catholic Mobilizing Network ügyvezető igazgatója.

„Országunk utolsó nyilvános kivégzése óta csaknem egy évszázad telt el; nem zuhanhatunk egy ilyen bosszúálló gyakorlat szakadékába – mondta. – Saját emberségünket ássuk alá, amikor egy másik ember halálát nézhető, ünnepelhető vagy szórakozásra használható eseményként kezeljük. Ez [felidézi] nemzetünk múltjából a lincselések borzalmait, és a gyűlölet olyan groteszk megnyilvánulása lenne, amilyennek ma egyes tekintélyelvű országok nyilvános kivégzésein lehetünk tanúi.”

Murphy XIV. Leó pápa szeptember 28-i beszédét idézte, amelyben a pápa kijelentette: „egy civilizáció nagyságát nem anyagi teljesítményei mérik, hanem az, ahogyan az emberi személyről gondoskodik, védelmezi és támogatja őt”.

Arra figyelmeztetett, hogy minden kivégzéssel „megsértjük az emberi méltóságot”, „mert minden ember Isten képmására teremtetett”. Mint mondta: „az Egyház arra tanít bennünket, hogy ne kegyetlen megtorlást keressünk, hanem olyan igazságosságot, amely felelősségre von, anélkül hogy fenntartaná a halál körforgását”.

„Amit Hasan úr 2009-ben Fort Hoodban tett, azt semmiképpen sem szabad mentegetni – mondta. – Rettenetes fájdalmat és félelmetes traumát okozott. … Nem szabad azonban hagynunk, hogy elvakítson bennünket a vérszomj. A Hegseth miniszter által javasolt hátborzongató látványosság nem az, amit az Úr kér tőlünk: sem az áldozatokat nem tiszteli meg, sem gyógyulást nem hoz.”

Iratkozzon fel az EWTN News hírlevelére!

Hírlevél-feliratkozás – még nem elérhető
Ossza meg a cikket!