RÓMA – A Szentszék megerősítette, hogy Carlos Miguel Buela argentin pap, a Megtestesült Ige Intézete (IVE) alapítója több személlyel szemben visszaélést követett el. A Vatikán egyházjogi eljárás nyomán jutott erre a következtetésre, és elrendelte, hogy a több mint hét éve vatikáni beavatkozás alatt, önálló vezetés nélkül működő szerzetescsalád lépjen a megújulás útjára.
A döntést szeptember 14-én, egy római találkozón ismertették. Ezen a kongregáció férfi és női ágát felügyelő pápai küldöttek, a két intézmény tartományfőnökei, valamint a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Dikasztériumának képviselői vettek részt. A határozatot kedden hozták nyilvánosságra; az IVE honlapján már az előző héten is megjelent.
A vatikáni közlemény szerint az Egyház illetékes hatósága által felállított elsőfokú különleges büntetőtörvényszék és a fellebbviteli bíróság egyaránt „erkölcsi bizonyosságra jutott Carlos Miguel Buela atya, a két intézmény alapítójának felelősségéről a hatodik parancsolat elleni, több személlyel szemben erőszakkal elkövetett büntetendő cselekmény tekintetében”, az Egyházi Törvénykönyv 1395. kánonjának 2. paragrafusa alapján.
A Vatikán szerint e tisztázás célja „az igazság helyreállítása, az igazságosság cselekedeteként azok iránt, akiknek az alapító magatartása kárt okozott”.
A karizma újragondolása és az intézmény megtisztítása
A közlemény a döntést a Megtestesült Ige Intézetében, valamint az Úr és a Matarái Szűz Szolgálóinak közösségében zajló tágabb megújulási folyamatba helyezte. Mindkét intézmény vatikáni felügyelet alatt marad.
A Vatikán hangsúlyozta, hogy szükség van „a karizma újraolvasására, valamint az egyes intézmények saját lelkiségének, képzésének és apostoli tevékenységének felülvizsgálatára, megújítására és megtisztítására, különbséget téve a Szentléleknek az Egyház építésére adott ajándéka, illetve az alapító korlátai és személyes tettei között”.
A közlemény szerint a cél az Egyház szolgálatára kapott karizma megkülönböztetése Buela személyes magatartásától és hiányosságaitól. Örökségét régóta beárnyékolják a szexuális visszaélésekre, manipulációra és súlyos vezetési mulasztásokra vonatkozó vádak.
Lépés a megújulás felé
A vatikáni intézkedések lényegében az intézményi megújulás folyamatát jelentik. A törekvés hasonlóságot mutat azzal az úttal, amelyen a Szentszék a Krisztus Légiója és a Regnum Christi közösségeit vezette, miután megállapítást nyertek alapítójuk, Marcial Maciel visszaélései és bűncselekményei.
A kezdeményezést támogatja a Simona Brambilla nővér vezette, megszentelt élettel foglalkozó dikasztérium, valamint a két pápai küldött is. Őket eredetileg Ferenc pápa nevezte ki, majd XIV. Leó pápa megerősítette: a férfi ágat a spanyolországi Teruel és Albarracín püspöke, José Antonio Satué, a női ágat Clara Echarte nővér felügyeli.
Jelenlét negyvenöt országban
A Megtestesült Ige szerzetescsaládja negyvenöt országban van jelen, és több mint háromezer tagot számlál: papokat, szerzetesnőket, valamint világi harmadrendjének tagjait.
Az 1984-ben Argentínában alapított közösség a következő évtizedekben gyorsan terjeszkedett nemzetközi szinten. A Szentszék azonban már tizenegy évvel az alapítás után beavatkozott a kongregáció életébe, a Buelával szembeni szexuálisvisszaélés-vádak, valamint a hatalomgyakorlást és a közösségi életet érintő egyéb aggályok miatt.
Azóta több pápai biztos és küldött próbálta rendezni a helyzetet. Fontos állomás volt 2016 decembere: az argentin San Rafael-i Egyházmegye ekkor nyilvánosan bejelentette, hogy a Vatikán bűnösnek találta Buelát „felnőttekkel szembeni helytelen magatartásban”.
Az akkori sajtótájékoztatón felolvasott közleményben az egyházmegye arról számolt be, hogy „az intézet szerzeteseit és papnövendékeit érintő szexuális cselekményekre” vonatkozó vádak merültek fel.
2019-ben Santos Abril y Castelló spanyol bíborost nevezték ki pápai biztossá. Korlátozta a kongregáció terjeszkedését, és nyilvánosan is szóvá tette a küldetése során tapasztalt belső ellenállást.
A cikket [eredetileg az ACI Prensa közölte](https://www.aciprensa.com/noticias/128867/vaticano-confirma-abusos-de-carlos-miguel-buela-fundador-instituto-del-verbo-encarnado), az EWTN News spanyol nyelvű társhírügynöksége. Az EWTN News English fordított és szerkesztett változatát vettük át.



