VATIKÁNVÁROS – A pápaság közelmúltjában példa nélküli nyíltságként méltatták XIV. Leó döntését: személyesen jelentette be, hogy műtéttel távolítanak el egy csomót az egyik tüdejéből.
Az október 11-én, vasárnap elhangzott váratlan közlés meglepte a Szent Péter téren az Úrangyala imádságára összegyűlt zarándokok százait. Azzal, hogy közvetlenül beszélt egészségéről, a pápa eltért attól a régóta követett vatikáni gyakorlattól, amely korlátozott tájékoztatást adott a pápák betegségeiről és kezeléseiről.
A pápák egészségi állapotát hagyományosan jelentős titoktartás övezte. Évtizedeken át csak szűkszavúan, olykor hiányosan adtak hírt betegségeikről és kórházi kezelésükről.
Szent II. János Pál például 1992-ben bejelentette, hogy orvosi vizsgálatokra kórházba vonul, az okot azonban nem ismertette. A Vatikán csak három nappal később közölte, hogy jóindulatú daganatot távolítottak el a vastagbeléből.
Ferenc pápa idején nagyobb nyíltság kezdett kialakulni. Kórházi kezelései alatt a Szentszék orvosi közleményeket adott ki állapotáról, néhány esetben pedig a kezelőorvosok tájékoztatóját is megszervezte.
Az argentin pápa kórházi tartózkodásainak aggasztó részleteiről is beszámoltak, így a 2025-ös halálát megelőző utolsó betegsége légzési válsághelyzeteiről. Az információk azonban továbbra is elsősorban a hivatalos vatikáni csatornákon érkeztek, nem közvetlenül magától a pápától.
A korábbi évtizedekben az egészségi állapot körüli titkolózás olyan vitákhoz is hozzájárult, mint amilyenek I. János Pál 1978-as halálát övezték. A megválasztása után mindössze harminchárom nappal bekövetkezett halálról kiadott szűkös tájékoztatás éveken át kérdéseket és találgatásokat táplált a körülményekről.
E történelmi háttér előtt jelentős eltérés a hagyománytól, hogy XIV. Leó maga jelentette be közelgő műtétjét. Az EWTN Newsnak nyilatkozó vezető bíborosok fordulatként írták le a közlést abban, ahogyan a Vatikán a pápa egészségéről tájékoztat.
Michael Czerny bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatában Álló Dikasztérium nyugalmazott prefektusa Ferenc pápa *Fratelli tutti* enciklikájának lelkületével kapcsolta össze a döntést.
„A Fratelli tutti szellemében a testvériség jele, ha megosztod betegségedet azokkal, akik törődnek veled” – mondta Czerny. „És nem túlzás azt mondani, hogy az egész világ törődik Leó pápával: ez tény. Nyíltságában, átláthatóságában ezért az alázat és az igazság kifejezését egyaránt látom.”
Czerny hangsúlyozta: a bejelentés nyomán ébredő aggodalom és imádság az Egyház, valamint a tágabb emberi család közösségét fejezte ki Péter utódával.
„Most minden aggódó érzésben, minden reményteli imában – bármilyen legyen is az – az emberi család fejezi ki közösségét egy nagyra becsült vezetővel és atyával, akiről tudjuk, hogy szeret bennünket” – fogalmazott. „Isten áldja meg Leó pápát, és adja őt vissza nekünk olyan egészségesen, mint korábban!”
Czerny a tervek szerint kedd délután veszi át az első XIV. Leó pápa Fenntarthatósági Érmet a Castel Gandolfó-i pápai villák területén található Borgo Laudato Si’ központban. Eredetileg a pápa is részt vett volna az ünnepségen, de megjelenését lemondták.
Víctor Manuel Fernández bíboros, a Hittani Dikasztérium prefektusa szerint fájdalmas meglepetést, félelmet és testvéri szeretetet váltott ki belőle, hogy a hírt közvetlenül a pápától hallotta, ugyanakkor közelséget és őszinteséget is érzett.
„Amikor közvetlenül a pápától hallottam a hírt, fájdalmas meglepetést, félelmet, testvéri szeretetet éreztem, ugyanakkor meghittséget, közelséget, álarc nélküli nyíltságot és irántunk tanúsított mély őszinteséget is” – mondta Fernández.
„Lehetetlen nem személyesen érintettnek érezni magunkat, amikor halljuk, hogy a pápa ilyen módon mondja el saját helyzetének valóságát, elismeri teste törékenységét, és ugyanakkor derűs bizalmát is kifejezi” – tette hozzá.
Fernández szerint a nyugtalanító hír paradox módon elmélyítette az egyházi közösség érzését.
„Titokzatos módon a rossz hír így az egyházi közösség és a bennünket egyesítő atya iránti szeretet mélyen átélt kifejezésévé válik” – fogalmazott. „Erőteljesen megéltem, milyen értékes az Egyház számára, hogy van ez az atyja.”
Tarcisio Isao Kikuchi bíboros, Tokió érseke és a Caritas Internationalis elnöke személyes tapasztalatairól számolt be a pápa állapotáról, miután október 12-én, hétfőn találkozott vele.
A kihallgatást – magyarázta Kikuchi – már jóval korábban megszervezték. Annak az éves találkozónak a része volt, amelyen a Caritas Internationalis elnöke és főtitkára beszámol a pápának a szervezet munkájáról.
„A Szentatya olyan volt, mint máskor: nyugodt, és semmi jele nem volt betegségnek” – mondta Kikuchi az EWTN Newsnak. „Biztosított arról, hogy kisebb beavatkozásról van szó, nem érez semmilyen testi panaszt, és azért döntött a lehető legkorábbi műtét mellett, hogy ne kelljen megváltoztatnia latin-amerikai lelkipásztori látogatásának tervét.”
A pápa a tervek szerint november 6–17. között utazik Dél-Amerikába.
Kikuchi azt is elmondta, hogy tréfálkozott XIV. Leóval a műtét nyilvános bejelentésének bölcsességéről.
„Tréfásan azt mondtam neki: megfontolt döntés volt nyilvánosságra hozni, mert így elejét veszi a találgatásoknak, hogy ki lesz a következő pápa. Erre elmosolyodott” – idézte fel a bíboros.
„De valóban úgy gondolom, hogy nagyon megfontolt döntést hozott, amellyel elkerüli a találgatásokat és a szóbeszédet” – tette hozzá Kikuchi.
A bíboros beszámolója arra utal, hogy XIV. Leó nemcsak tájékoztatni akarta a híveket egészségi állapotáról, hanem a pápaság jövőjéről szóló híreszteléseknek is elejét kívánta venni.
Az EWTN Newsnak nyilatkozó bíborosok szerint a bejelentés figyelemre méltó változást jelez a vatikáni kommunikációban: a pápa nyíltan beszél sérülékenységéről, miközben bizalommal tekint kezelésére és szolgálata folytatására.
A cikket [eredetileg](https://www.ewtnnews.com/es/vaticano/cardenales-curia-elogian-transparencia-leon-xiv-operacion) az EWTN News spanyol nyelvű társszolgálata, az EWTN News Español közölte. Az EWTN News English fordította és dolgozta át.



