Kanadai nonprofit szervezet teret teremt, hogy a katolikus művészet elérje a világi közönséget

Egy olyan kultúrában, amely gyakran gyorsan különválasztja a szentet a világi­tól, a Theopolis teret teremt a kettő találkozásához — támogatja a katolikus művészeket, és arra hívja a legkülönbözőbb hátterű közönséget, hogy a művészeten, a szépségen és a kultúrán keresztül találkozzon a hittel.

A kanadai nonprofit szervezetet 2025-ben alapította Eden O’Brien és Monica Sifert. A ketten az ontariói Our Lady Seat of Wisdom College hallgatóiként ismerkedtek meg, és a 2018-as diplomaosztójuk után is évekig megőrizték barátságukat. A katolikus művészetek és kultúra iránti közös szenvedélyük vezette őket arra az elhatározásra, hogy társaságot hozzanak létre katolikus művészek számára.

A Theopolis mögötti inspiráció Fülöp apostol és az etióp eunuch történetéből is fakadt. A történetben Fülöp megkérdezi az eunuchtól, érti-e, amit olvas. Az eunuch nemmel felel: hogyan is érthetné, ha valaki nem magyarázza el neki?

„Amint tehát elmagyarázzák neki, lényegében az út szélén lévő tócsában akar megkeresztelkedni. Ez igazán inspiráló volt, mert megmutatta, hogy az emberek képesek olyan médiummal kapcsolatba kerülni, amelyet nem 100%-osan értenek” — mondta O’Brien az EWTN Newsnak adott interjúban. „Ebben az esetben a Szentírásról volt szó, de ez akkor is előkészítheti a lelket a keresztségre. Ezért az a szakasz egyfajta motívummá vált a projektünk számára.”

A Theopolis — amelynek jelentése „Isten városa” — azon dolgozik, hogy szolgálja a kanadai művészeket, láthatóságot, valamint a mesterségükre való összpontosításhoz és a sikeressé váláshoz szükséges támogatást és erőforrásokat biztosítson számukra.

O’Brien az EWTN Newsnak adott interjúban elmondta, hogy a projektnek „két szárnya van”. Az egyik a közösségi oldal, amelyen a csoport segíti a vele együttműködő művészeket, és szakmai életük során támogatja őket „mentorokkal, erőforrásokkal kapcsolja össze őket”. A másik pedig „olyan közönség építése, amely segít megbecsülni művészeinket”.

„A projekt másik szárnya a hívő és a világi közönség közötti metszéspont” — osztotta meg O’Brien. „Így a nyilvános előadásunk, a kiállításunk, bármilyen nyilvános eseményünk olyan közönség létrehozására épül, amely többet tudhat meg arról, mit csinálnak a művészeink, akár közvetlen módon — mint a kiállításon —, akár néhány lépéssel közvetettebben, mint az előadás esetében. Egyszerűen elindítja a párbeszédet.”

Májusban a Theopolis megrendezte első, „A lélek drámája” című kiállítását. Tizenkét kanadai katolikus művész vett részt rajta, és olyan műalkotásokat készített, amelyek „az emberi lelket az életet, halált és időt meghaladó utazás főszereplőjeként vizsgálták” — magyarázta O’Brien.

Azóta a Theopolis minden hónapban tartott egy eseményt. Október 24-én rendezi meg első Gaudí-előadását, amelynek címe „A keresztény képzelet és az autonóm művészet kérdése”; az eseményen Jonathan Pageau francia-kanadai ikonfaragó, youtuber és nyilvános előadó szerepel, aki a szimbolizmusról, a vallásról és a keleti ortodox kereszténységről beszél majd.

Az előadás célja „a keresztény képzelet fontosságának, hatásának és maradandó jelentőségének nyilvános védelme, általában és konkrétan Kanadában” — mondta O’Brien.

Tiszteletreméltó Antoni Gaudít azért választották névadónak, „mert művészi gyakorlata révén jutott el a hitre” — osztotta meg.

O’Brien kifejtette, hogy ezek a nyilvános események arra szolgálnak, hogy „újra felkeltsék az érdeklődést a hit, a kultúra és a művészetek iránt a tartományunkban, valamint hogy művészeink alkotásait egyfajta evangelizációs célnak rendeljék alá azáltal, hogy eljuttatják őket Ontario nyilvános terébe”.

„Kanada jelenleg abban különbözik az Egyesült Államoktól, hogy az emberek nem viselik ugyanúgy a ruhaujjukon a hitüket, mint Amerikában” — tette hozzá. „Ezért itt kissé más a környezet, és Kanadában jelenleg igazán fontos, hogy a művészeteken keresztül lehessen az emberekhez szólni a hitről, ami mintegy megkerüli azokat a talán intellektuális akadályokat, amelyekkel az emberek rendelkezhetnek.”

A mesterséges intelligencia hatása a katolikus művészetre

XIV. Leó pápa nemrég azt mondta katolikus művészek egy csoportjának a Vatikánban, hogy alapvető különbség van az emberek által alkotott művészet és aközött, amit a mesterséges intelligencia mások munkái alapján létre tud hozni.

„Az Egyháznak szüksége van rátok” — mondta a pápa. „Ez különösen igaz a mesterséges intelligencia korában, amikor sürgősen meg kell különböztetnünk az emberi művészetet attól, amit gépek állítanak elő.”

Sifert katolikus művészként maga is úgy fogalmazott: „Ez bizonyosan fenyegetést jelent, de továbbra is úgy gondolom, hogy az emberek igényelni fogják a művészetben az emberi érintést.”

Hozzátette: „Úgy gondolom, hogy az emberi érintés a művészetben soha nem fog eltűnni, és különösen az ikonok szempontjából valóban meg lehet mondani, hogy egy műalkotást MI hozott-e létre vagy sem. Talán nehéz [megmondani], de a művészet mögötti szakramentalitás akkor sem fog eltűnni, ha jelen van benne az emberi érintés.”

O’Brien ugyanakkor úgy véli, hogy az MI „nagyszerű asszisztens” lehet, ám szerinte „amikor az alkotói oldalról van szó, valós veszélye annak, hogy elfojtja a kreatív erőt”.

„Valóban úgy gondolom, hogy nagyon is valós veszély, hogy a képzelőerő és az effajta képesség súlyosan meggyengül” — tette hozzá. „Ahogy mondtam, én csak asszisztensként használom az MI-t, de már ennek a szokásnak a kialakulása is gyengítheti a saját készségeidet az alapvetőbb funkciókban. Ezért csak elképzelni tudom, hogyan fogja ez a saját lelkünkön belül is gyengíteni azt.”

A Theopolis egészét és küldetését tekintve O’Brien elmondta, reméli, hogy továbbra is „támogatni fogja a katolikus művészek hivatását a tartományban. Ebből kiindulva szeretnénk, ha ennek hatása a katolikus művészet egyfajta kreatív reneszánsza lenne a tartományunkban.”

„Azt szeretnénk, hogy ez a művészet Ontario nyilvános terébe kerüljön, hogy széles közönség számára hozzáférhető legyen: mind a maguk is keresztény emberek, mind pedig különösen azok számára, akik nem gyakorolják a hitet, vagy egyáltalán semmilyen hitet, csupán azért, hogy lehetőségük legyen inspirálódni, és visszatérve a meggyőződésünkhöz, hogy hátteredtől vagy a médium típusától függetlenül a Szentlélek bármilyen módon felhasználhatja azt, ahogyan csak akarja.”