A vonatbaleset utóhatásainak szemtanúja felidézte egy haldokló férfi utolsó szavait: „Isten jó”

URDA, Spanyolország — Két nagysebességű vonat brutális, frontális ütközésben megsemmisült látványa, acélkocsijaik összeroncsolódva és összecsavarodva, örökre szétzúzta a spanyolországi Toledo tartományban fekvő, alig 2500 lakosú Urda csendes hétköznapjait október 28-án.

A város 78 éves gyógyszerésze, Antonio García Condado az elsők között látta meg a roncsok alatt rekedt tucatnyi holttestet, és segített azoknak a sérült utasoknak, akiknek még arra sem volt erejük, hogy segítségért kiáltsanak.

Éppen befejezte a reggelijét, amikor lánya figyelmeztette, hogy vonatbaleset történt. Egy pillanatnyi habozás nélkül autóba ült, és a helyszín felé indult. Eleinte azt hitte, csak kisebb incidensről van szó.

„Amikor odaértem, minden nagyon jelentéktelennek tűnt. Nem volt forgalom, alig néhány autó. Azt mondtam magamban: »Nos, ez nem lehet nagyon súlyos.« De ahogy közelebb értem az AVE vonat vezetőfülkéjéhez, nem volt vezetőfülke. Összecsavarodott fém, holttestek és haldokló emberek tömege volt” — emlékezett vissza a tragédia másnapján, még mindig láthatóan megrendülten, az EWTN News spanyol nyelvű társszolgálatának, az EWTN News Españolnak adott interjúban.

„Néhányan a holttestek között mozgatták a kezüket”

Ami leginkább megrázta, az a helyszínre boruló halálos csend volt.

„Nem voltak sikolyok. Talán még beszélni sem volt erejük. Néhányan a holttestek között mozgatták a kezüket” — magyarázta.

Különböző sajtóorgánumok újságírói ismételten megkérdezték Garcíát arról, mit látott. A történet újramesélése azonban semmit sem enyhített az általa látott jelenetek hatásán. Valahányszor elmondta, García ismét elérzékenyült.

„Mélyen megrendített egy haldokló férfi búcsúja a feleségétől: »Maite, nagyon szeretlek. Vigyázz a gyerekekre.« Az utolsó szavai nagyon megindítottak: »Isten jó«” — emlékezett vissza.

Röviddel ezután észrevett egy másik túlélőt, aki sérüléseinek súlyossága ellenére nyugodtan kért segítséget. García egy mögötte álló fiatalembert írt le, aki figyelemre méltóan higgadtan mentőért könyörgött.

„Aztán észrevettem, hogy leszakadt a karja. Elvesztette a karját. Összeroppantam. Azt hiszem, sírtam is” — mondta.

Az első sokk után felismerte, milyen súlyos a helyzet, és azonnal visszatért a gyógyszertárába. Összeszedett minden orvosi felszerelést, amit csak tudott, és mozgósította az egész családját.

„Üres kézzel jöttem vissza ide, hogy készleteket szerezzek, különösen fájdalomcsillapítókat. A fiam velem jött, a lányom is, a feleségem és az asszisztensem is. Gyakorlatilag kiürítettük a gyógyszertárat, és mind visszamentünk, hogy megoldjunk minden problémát, amit csak tudunk” — magyarázta.

Amikor visszatért a baleset helyszínére, a biztonsági erők arra utasították, hogy egy másik bejáraton át menjen be. Ott, a vonat másik oldalán, még pusztítóbb látvány fogadta.

„Az egyik kocsi belepréselődött a másikba. Csak képzeljék el, hány holttest volt odabent. Borzalmas volt” — mondta.

Perceken belül a két összeütközött vonatot — egy 397 embert szállító Renfe AVE-t és egy 147 utast szállító Iryo-vonatot — érintő katasztrófa helyszíne megtelt a nagy szerencsétlenségeket kísérő nyüzsgéssel: tucatnyi mentő keresztezte útját halottaskocsikkal, tűzoltóautókkal, polgári védelmi egységekkel és a polgárőrség tisztjeivel.

Hit, az egyetlen vigasz a tragédia közepette

García egész délelőtt minden tőle telhető módon segítette a mentőcsapatokat, gyógyszereket és egészségügyi eszközöket biztosítva, amikor a készletek fogyni kezdtek.

„Az hatott rám a leginkább, az az első pillanat, amikor láttam, hogy emberek segítségért könyörögnek, én pedig semmit sem tudok tenni, mert gyakorlatilag egyedül voltam. Óriási tehetetlenségérzés volt” — mondta a mély vallásos meggyőződésű férfi.

Számára a Krisztusba vetett hit volt és maradt a legnagyobb támasz.

„Amikor a hívők ilyen nagy traumákat élnek át, mindig ugyanahhoz fordulunk. Azt gondolom, ez óriási vigaszt nyújt. Ez az egyetlen módja annak, hogy tovább tudjunk menni.”

Ez az írás először az EWTN News Español felületén jelent meg. Magyar fordítását és átdolgozását az EWTN magyar nyelvű szerkesztősége készítette.