
A demokraták kedden Texas valamennyi jelentős, állami szintű választott tisztségét megszerezték, véget vetve a republikánusok több mint három évtizedes fölényének az államban. Katolikusok és más keresztények arra figyelmeztetnek, hogy az eredmények veszélyeztetik a meg nem született élet védelmében és a szülők oktatással kapcsolatos jogainak biztosításában nehezen kivívott eredményeket.
A kormányzóválasztás meglepetést hozott: Gina Hinojosa, az állami törvényhozás korábbi tagja legyőzte a három ciklus óta hivatalban lévő Greg Abbottot, akit először 2014-ben választottak meg. Abbott 2021-ben írta alá a texasi szívhangtörvényt, amely megtiltotta az abortuszt attól kezdve, hogy észlelhető a magzat szívműködése – körülbelül a terhesség hatodik hetétől.
Bár Hinojosa és Abbott egyaránt katolikus, Hinojosa az abortusz mellett foglal állást: a szívhangtörvény ellen szavazott, és kijelentette, hogy aláírná a Texas abortusztörvényét hatályon kívül helyező jogszabályt, ha az elé kerülne. Ugyanakkor azt is jelezte, hogy ezt a republikánus többségű törvényhozás miatt valószínűtlennek tartja. A republikánusok megtartották az állami szenátust, de elveszítették többségüket a képviselőházban.
Szeptemberben azt mondta, hogy kormányzóként nem lesz elsődleges célja az abortuszhoz való hozzáférés bővítése, mert megválasztásánál többre lesz szükség ahhoz, hogy Texas kijusson abból a „mély gödörből”, amelyben az általa „reproduktív jogoknak” nevezett kérdésben van.
Az életvédők visszalépésekre figyelmeztetnek, de lehetőségeket is látnak
John Seago, a Texas Right to Life keresztény életvédő szervezet elnöke az EWTN Newsnak elmondta: a választási eredmények „megsemmisítő csapást” mértek a texasi életvédő mozgalomra. Ugyanakkor szerinte nem történt „teljes katasztrófa”, mert a republikánusok – akik közül sokan életvédők – megtartották az állami szenátust. Mint mondta, ez „biztosítékot jelent az életvédő mozgalmat visszavető törvényjavaslatok megakadályozására”.
Seago szerint a jelentős politikai változás lehetőséget ad az élet védelmezőinek arra, hogy „még szenvedélyesebben és világosabban” fejtsék ki, miért olyan fontos ez a védelem.
A szervezet támogatóinak küldött üzenetében ezt írta: „Nem összpontosíthatunk pusztán a választásokra, arra számítva, hogy kultúránk magától megváltozik. Templomainkban, közösségeinkben és mindennapi beszélgetéseinkben is ki kell állnunk az élet mellett.”
Seago a Republikánus Pártot tette felelőssé a nagymértékű választói fordulatért. Mint mondta: „Ezen a texasi választáson egyedül James Talarico [az amerikai szenátusba induló jelölt] beszélt az abortuszról, aki azt állította, hogy Isten megadta Máriának a választás lehetőségét Jézus elvetetésére, és azt mondta, hogy a Biblia hallgat az abortuszról.”
„A demokraták mérsékeltnek tűntek, miközben a republikánusok hallgattak – mondta. – Ezzel azt üzenték az életvédőknek, hogy két egyforma jelölt közül választhatnak.”
Elmondása szerint a Texas Right to Life most arra összpontosítja erőfeszítéseit, hogy a republikánus többségű állami szenátus megakadályozza a „rossz” törvényjavaslatokat. Hangsúlyozta: a szervezet „éberen” fog együttműködni a szenátorokkal.
Hozzátette: még a demokraták irányítása alatt álló képviselőházban is megpróbálnak előrelépni más, kétpárti támogatást élvező életvédelmi ügyekben, amelyekben „a demokraták rendszerint velünk együtt állnak ki”. Ezek közé tartozik a betegjogok védelme, a nevelőszülői ellátás és az örökbefogadási szolgáltatások fejlesztése, valamint a nőket segítő nonprofit szervezetek támogatása.
Anthony Joseph, a houstoni Szent Tamás Egyetem történelemprofesszora az EWTN Newsnak elmondta: azok a katolikusok, „akiknek reményt adott a Legfelsőbb Bíróság Dobbs-döntése, ismét fájdalmas emlékeztetőt kapnak arra, hogy a demokratikus folyamat erkölcsi szempontból gyakran tévútra jut, és ártatlan emberi áldozatokat követel”.
„A választók sokszor egyszerűen nincsenek tisztában azzal, milyen kárt okoznak” – mondta.
Joseph szerint „az életvédők számára némi vigaszt jelent, hogy a Dobbs-döntés lehetővé tette az államoknak a meg nem született gyermekek védelmét, és az ennek nyomán egyes államokban megszületett védelmi törvényeket nem lehet majd könnyen hatályon kívül helyezni”.
„Texasban az állami szenátusnak valószínűleg továbbra is életvédő többsége lesz, a katolikusoknak azonban folyamatosan arra kell ösztönözniük ezeket a törvényhozókat, hogy tartsák fenn a jelenlegi texasi törvényt” – mondta.
Hozzátette: ezekben az államokban a katolikusoknak „meg kell kétszerezniük, sőt meg kell háromszorozniuk” az állami törvényhozók felé irányuló kapcsolatépítésüket annak érdekében, hogy ezek a törvények hatályban maradjanak.
Veszélyben a szülői jogok és az oktatáspolitika
Hinojosa ellenzi Abbott texasi oktatási szabadságról szóló törvényét, amely a szülők által magániskolákban felhasználható utalványokkal bővítette az iskolaválasztás lehetőségeit. A programot „a kiváltságosoknak juttatott kifizetésnek” nevezte, mert szerinte pénzt von el az állami iskoláktól, és a gazdagoknak kedvez.
Joseph szerint az iskolai utalványok előmozdítják a vallásszabadságot és erősítik a szülők döntési lehetőségeit, akik – az Egyház tanítása szerint – elsődleges felelősséget viselnek gyermekeik neveléséért.
„A szülőknek nagyobb beleszólást kellene kapniuk abba, hol és hogyan tanítják gyermekeiket” – mondta Joseph. Kiemelte: különösen azok az alacsony jövedelmű szülők profitálnak a programból, akik gyengén teljesítő állami iskolákkal rendelkező környékeken élnek.
Susan Hanssen, a Dallasi Egyetem történelemprofesszora egyetértett ezzel. Az EWTN Newsnak úgy fogalmazott: Hinojosa megválasztása „nagy veszteség a katolikus társadalmi tanítás egyik alapvető elve, a szülők gyermekeik oktatásával kapcsolatos jogai szempontjából”.
„Az iskolai utalványok rendszere kiszabadítja a szülőket a pedagógus-szakszervezetek szorításából, amelyek következetesen ellenzik a szülői jogokat támogató oktatási jogszabályokat. Most az állami szenátus republikánus tagjain múlik majd a szülői jogok védelme” – mondta Hanssen.
„Az Egyház arra buzdítja a katolikusokat, hogy vegyenek részt a közéletben” – jegyezte meg Joseph, hozzátéve: a választások között éppúgy aktívnak kell maradniuk, mint a kampányok idején. „A közjó keresésének kötelessége nem alkalmi, hanem folyamatos. Nem a szavazással kezdődik és nem is azzal ér véget, és akkor is fennáll, ha az általunk támogatott párt győz, és akkor is, ha nem.”

